Sokaknak okoz gondot, hogy egyik-másik lovuk évről évre minden nyáron kiütéses - viszketéssel, sebzésekkel járó - bőrbetegségben szenved.

Így volt ezzel egyik kedves olvasónk is, akinek most leveléből idézek néhány sort:"....3 éves arab telivér kancám, kora tavasztól késő őszig szenved igen erős viszketegségtől, amely a faroktőre, a sörény vonalára, a nyak- és a szügytájékra lokalizálódik. Emiatt ezeket a területeket állandóan dörzsöli, a szőr is lekopik, nyár végére a farokrépa csaknem teljesen lecsupaszodik, a bőre kisebesedik. Októbertől márciusig teljesen tünetmentes! Néhány napja megint elkezdődött nála, most, amikor megjelentek az apró legyek...Lehet hogy ezek okozzák? A féreghajtást rendszeresen végzem. Hat lovunk közül csak ennek az egynek van ilyen problémája. Egy istállóban állnak, egyformán takarmányozzuk őket. Kora reggeltől késő estig a szabadban vannak. Köszönettel venném, ha tudna rajta segíteni! Üdvözlettel: név, cím stb...."

lo_ekcema

Az idézett levélben leírtak biztosan sokak számára ismerősen hangzanak.

Sokan találkoztak már a lovak nyári ekcémájának jól ismert tüneteivel, melyekre jellemző, hogy főként a nyakon, hastájékon és a farokrépán jelentkeznek, és az elváltozások a bőr foltokban történő kipirulásával, duzzanatok megjelenésével és viszketéssel kezdődnek.

Az állatok érthető módon nyugtalanok, dörzsölődznek, vakaródznak, miközben másodlagosan fertőzhetik a bőrsérüléseket, amelyek ennek következtében akár el is gennyesedhetnek.

Az ekcémás, sebes folyamat elindítói, a bőrelváltozások előidézői elsődlegesen a különféle szúro-szivó rovarok, legyek (Culicolides, és Stomoxys fajok), esetleg szúnyogok is lehetnek, amelyek csipésére, váladékaira a lovak egy része - Unkel (1985 és 1987.) szerint genetikai alapon - allergiás lehet. Ezek a rovarok a párás, meleg nyári viszonyok között intenzíven szaporodnak és tömegesen támadják a lovakat.

A pónik közül az izlandiaknál fajtaspecifikus tulajdonság is lehet a nyári ekcéma, illetve a rovarok csipése iránti fokozott érzékenység, ugyanis ez a típusú bőrbetegség a származási országban, Izlandon egyáltalán nem fordul elő, mivel a sziget állandóan huzatos, viharos, szeles időjárási körülményei között ezek a fajta rovarok nem tudnak megélni. Hazánkban és főként az Alföldön, ahol nyáron szinte napokig áll a levegö annál inkább....A milliméternél alig nagyobb legyek többnyire a szabadban fordulnak elõ, az istálló zárt terében csak ritkán és kis számban találhatók.

A vérszívó nőstények - általában este és korán reggel (hajnali 4 és 7 óra között) a legaktívabbak, s a mindinkább terjedő természetszerű tartási viszonyok között, amikor a lovakat főként nyáron állandóan a szabadban tartják, a nagytestű lovakat is támadják és az arra érzékenyeknél jelentkeznek a nyári ekcéma tünetei.


Hogyan előzhető meg a lovak ekcémája?


Az eddig leírtakból már részben következtethetünk a probléma megelőzésére irányuló tennivalókra is, amelyek közül legfontosabb az apró vérszívó legyek és a lovak távoltartása egymástól:

  • a legyek szúrására érzékeny egyedeket a korareggeli és a késõ délutáni, estébe hajló órákban ne engedjük ki a szabadba, a lesötétített, zárt istállóban pedig ezidő alatt működtessünk ventillátort.
  • a legyek elriasztására használhatunk különféle erős illatú olajokat (szegfű, citrom, fokhagyma stb.), egyéb repellens tulajdonságú készítményeket is, melyekkel a kritikus, különösen légyinváziós időszakokban a lovak testfelületét bedörzsöljük.(Vegyük figyelembe,hogy ezek a szerek csökkenthetik a homeopátiás kezelések hatékonyságát-éppen átható illatuk miatt.)
  • a légyinvázió csökkentése szempontjából rendkívül fontos, hogy a legyek szaporodó- és búvóhelyeit megszüntessük: fokozott mértékben ügyeljünk a trágya, trágyalé, nedvesített vagy összenyálazott takarmánymaradványok folyamatos, mennél tökéletesebb eltakarítására az istállóban vagy a karámban éppúgy, mint a legelőn.
  • H. Sommer német professzornak egy korábbi leírása (5/1997.TU) szerint megelőzésre sikeresen alkalmazható a - Németországban forgalomban lévő - Allergosal nevű, több szer kombinációjával előállított homeopátiás készítmény, amit az ekcémás tünetek jelentkezése után Dermisal-lal javasol kiegészíteni.

mold-1942703_640_01

A lovak ekcémájának gyógykezelése:


A nyári ekcéma gyógykezelésére a tünetek jellegétől függően szájon át többféle homeopátiás szert is sikeresen alkalmazhatunk:

  • Leggyakrabban adjuk a SULFUR-t, amely szinte minden bőrbetegség kezelésének u.n. kezdő szere lehet. A nyári ekcémával foglalkozó szakmai cikkek írói is valamennyien első helyen említik. D12-es vagy D30-as potenciában javasolják adagolni a tünetek csökkenéséig.
  • Ha az ekcémás elváltozások szárazak és pörkösek a SULFUR-t ARSENICUM ALBUM-mal kombináljuk.Az ekcémás bőrfelületek savós váladékozása (u.n. nedvedző ekcéma ) esetén a BERBERIS-t, ha a sebek nyúlós váladékot "termelnek", akkor pedig a GRAPHIT-ot adjuk kiegészítõ szerként. Sokszor jótékony hatású a CARDIOSPERMUM, amit egészen alacsony (D3-as) potenciában javasolunk adagolni, naponta 3-4 alkalommal, vagy a napi adagot a lovak ivóvizébe keverve. Ha a heves viszketés van előtérben, akkor az ACIDUM FLUORICUM (D6-naponta 3x) adagolása is indokolt lehet.
  • A már kivakart bőrfelületek fertőződésének megakadályozására, a szöveti regeneráció támogatására és a legyek egyidejű távoltartására javasolható az M.Á. - SZOL PLUSZ elnevezésű készítmény helyileg történő alkalmazása, naponta kétszer.
értékelés