Tisztelt Állatorvos!
A probléma főszereplője egy közel 3 éves liba, aki egy ideje furcsán viselkedik. Egész életében szép formás libánk, 3 folyamatosan fogy, sokkal kevesebbet kiabál, sokszor megbotlik és elesik, ilyenkor nehezére esik neki felkelni, sokszor segítségre is szorul. Megfigyelésem szerint nem eszik sokkal kevesebbet mint amikor egészséges volt, azonban széklete mégis jórészt" vizes végtermékből áll. Nem ez az első nyár amit átélt, tehát a meleget se tudom okolni a tünetei miatt.
Úgy hallottam, h ha csípős ételt etetek vagy tömök belé az javítja az emésztését. 2 napja próbálkozom ezzel, egyenlőre még nem látok semmilyen változást, csak annyit, h most már a bal szárnyát sem tudja rendes pozícióban tartani. Bármilyen segítséget szívesen veszek. Mivel ő úgymond egy "díszliba" ezért a levágás nem jöhet szóba, mindenképpen szeretném meggyógyítani.
tisztelettel: robroy
Kedves Robroy!
Kedvenc llibájának egy alapos állatorvosi vizsgálatra van szüksége. A leírtak alapján lehet vírusos betegség, idegrendszeri megbetegedés, férgesség, hogy melyik probléma okozza a tüneteket csak fizikális és egyéb kiegészítő vizsgálatok után dönthető el. Ne késlekedjen kedvence érdekében.
dr.Puskás Gábor