A perzsa macska rejtélye

Egy réges-régi legenda szerint a perzsa macskát egy varázsló teremtette egy tűzből kiugrott szikra, két távoli csillag és a felkerekedő szürke füst segítségével. Ez a történet részletesen leírja még a macska természetét is. A perzsa faj valódi története ennél egy kicsit életszerűbb, ám így is meglehetősen rejtélyes.

A perzsa macska titka

A perzsa macska legféltettebben őrzött titka talán a bundája. Vajon hogyan lett a háziasított macskának ilyen hosszú szőre? Hiszen egyetlen egy vad rokonfajnak nincs ehhez hasonló szőrzete. Talán a hiúz és a leopárd prémje hosszabb egy kicsit az átlagosnál, és talán bolyhosabb is a bundájuk, mint a többi, melegebb éghajlaton élő vadmacskáé. A hosszú szőrű macskák eredetét nem könnyű feltárni, de az biztos, hogy a fajta gyökerei valóban Perzsia, a mai Irán területén erednek. Vagy mégsem? 1620-ban Pietro Della Vella innen vitt néhány párt ezekből a szőrös szépségekből Olaszországba, majd pár évvel később a tudós Nicolas-Claude Fabri de Peiresc szintén hosszú szőrű macskákkal tért vissza Angorából, a mai Ankara területéről otthonába, Franciaországba.

Perzsa macska

Perzsa, vagy angóra?

Amikor a perzsa macskák második otthonának is nevezett Angliában megjelentek az első hosszú szőrű macskák, francia macskáknak nevezték őket. Merészség volna azonban kijelenteni, hogy ez a macska az Angórából Franciaországba került fajhoz tartozott. Az, hogy keleten néhány hosszú szőrű macskafaj is él, manapság mindenki számára elfogadott tény. Az angóra macskákat egykor úgy írták körül, hogy egy közepes méretű, puha szőrű, kecses és mozgékony állat. Ezzel szemben Alfred E. Brehm úgy ír a bolyhos angóra macskáról, mint egy nagy, ügyetlen állatról, és arról tesz említést, hogy a szürke és kékes-szürke angóra dél-Szibériában fordul elő.

Angóra macska

Különösen nehéz választ találni arra a kérdésre, hogy hogyan lett a trópusi éghajlaton fekvő ázsiai országok lakójának dús, hosszú szőre, amivel a természet általában az északi állatokat ruházza fel. Egyesek úgy vélik, hogy a perzsa macskák ősei között voltak szibériai macskák is, amelyek először Kelet-és Kis-Ázsiába kerültek, majd onnan a nyugat-európai országokba. Tehát a perzsa macska valójában Szibériából származik. Mások ezzel szemben úgy vélik, hogy véletlenszerű mutáció eredményeként születtek a hosszú szőrű keleti macskák, és hogy a háziasítás és a tenyésztés folyamata során ezt a minőséget sikerült megőrizni, tehát történet fonákja igaz: Európába és Szibériába a keleti eredetű őshonos macskák kerültek.
De létezik egy harmadik hipotézis is, melynek alapjai a perzsa macskák és egyéb házi macskák közti fenotípusos eltérések. Ez az elmélet a masszív, zömök perzsákat egymástól távol álló füleik és nagy kerek fejük miatt az Ázsiában őshonos pusztai macskával rokonítják. A vadon élő macska színpompás bundája dús és bolyhos, pofája lapos, egyedülállóan kerek pupillája és rövid fülei miatt leginkább egy bagolyra emlékeztet. Több különböző elmélet létezik tehát a pompás perzsa eredetére, de akárhogy is, a legtöbben Iránt, Törökországot és Afganisztánt tartják a macska őshazájának.

Pusztai macska

A kezdetek

Amiben viszont minden elmélet híve egyetért, az a perzsák második szülőhazájának pontos helye: Anglia. A XIX. század végén néhány brit macskabarát kezdett céltudatosan foglalkozni különböző macskafajok tenyésztésével. A perzsa macska pedig a legelső volt a felkarolt macskafajták közt. Ezt követően jelent meg a mai török angórára hasonlító hosszú, rugalmas testű, selymes, de valamivel rövidebb szőrzetű, nagy és hegyes fülű macska, és a perzsára hasonlító masszív, széles, kerek fejű, kis fülű macska. Perzsa macskának csak ez utóbbi hosszú szőrű macskák kékes színű egyedeit nevezték, a többit nemes egyszerűséggel hosszú szőrű macskának. Azonban az ötven különböző színű, hosszú szőrű macskák mindegyike önálló fajnak tekintették. Így ma Angliában a perzsa macska csak egy a többi hosszú szőrű közül, melyek mintegy harminc színváltozata mind más és más fajtához tartozik. Bár a hivatalos standard a brit macskabarátok klubjában született még 1910-ben, a britek a mai napig ragaszkodnak a fajok differenciált felosztásához.

A perzsa macska a tizenkilencedik század utolsó éveiben került az Új Világba, ahol gyorsan csodálat és rajongás tárgyává, népszerű háziállattá vált. Ám itt, ellentétben az angol klubokkal, minden színvariációt egyetlen fajként, a perzsa macska különböző változataiként tartanak számon.

Modern perzsa, fodrászat után

A modern perzsa macska

Színüket tekintve nagyon sokféle perzsa macskák létezik, de a kiállítási standard csak öt színváltozatot ismer el. Manapság a perzsa fajnak több mint 150 változatát ismerjük, a modern perzsa macska pedig valódi művészi alkotássá lett a lelkes tenyésztői munkának köszönhetően, és csak vonásaiban emlékeztet persziánkának is nevezett elődjére. A régi típusú perzsa macskák pofácskája keskenyebb, színük egyszerűbb, szőrük ritkásabb, megjelenésük valóban kevésbé fenséges, a modern perzsa macska bundája ezzel szemben akár tíz centiméter hosszú is lehet. A modern perzsa macska valódi kooprodukciós állat, több ország szakértő munkájának az eredménye. A cél közös, de a szabványt illetően még nem született megállapodás, azaz nem létezik egységesen elfogadott perzsa macska standard.

A modern perzsa macska elegáns és fenséges megjelenésű

A legmodernebb perzsa macska

A XX. század elején az amerikai tenyésztők azon munkálkodtak, hogy megerősítsék a macska tisztán perzsa tulajdonságait, hogy egy még masszívabb, még rövid törzsű, még kerekebb fejű és laposabb pofájú változatot hozzanak létre. Így születtek meg a 20-as években az első, pekingi palotapincsihez hasonlatosan pisze orrú, különösen lapos pofájú kismacskák. Bár az állatorvosok joggal feltételezik, hogy ez a extrém küllem valójában negatív hatással van az állatok egészségére, és a brit macskatenyésztők sem ösztönzik ezt a fajt, Amerikában és számos európai országban ez a típus meglehetősen gyakori. A modern perzsa macskából közben létrejött a rövid szőrű exotic macska, amely karakterében tökéletesen megfelel a perzsák előírásainak, leszámítva a szőre hosszát. A kiváló fizikai tulajdonságokkal rendelkező hibrid fajtát a 60-as években tenyésztették ki a fajta rajongói a kényelmes gazdik számára. A FIFe által 1984-ben elismert, az átlagosnál rövidebb, dús és csillogó szőrű perzsa változat gondozása ugyanis nem igényel különösebb gondoskodást, ezért vált mára a legkedveltebb perzsa fajtává.