
Kedvencünk bánatos is lehet, mi több: „gyászolni” is képes. Ha gazdája meghal vagy örökre távozik az életéből, az állat szinte vigasztalhatatlan.
Visszautasítja az ételt, és nyávogva bolyong a ház körül. Ebből is láthatjuk: bármennyire is magános természetű állatnak tartjuk, a macskának szüksége van társakra.
Akadnak macskák, amelyek szívesen vannak a figyelem középpontjában, keresik a nyilvánosságot, szeretnek szerepelni, „produkálják magukat”. Egy macska – gazdája elbeszélése szerint – előszeretettel feküdt hanyatt a kanapé alatt, mancsait a kanapé aljának feszítve tornázta magát előre, közben olykor a szeme sarkából oldalra sandított, figyelte a „hatást”.
Az önfeláldozás a macskáknál természetesen sokkal inkább ösztönös, mintsem valamiféle filozófiai indíttatású jótékonykodás. Az anyamacska a nála jüval nagyobb és erősebb állatok, kutyák, rókák és ragadozó madarak ellen is bátran védelmezi kölykeit.
Egy nagy sas például el akart ragadni egy macskakölyköt. Anyja rárontott a madárra, és belekapaszkodottm, a sas pedig felrepült vele. Ekként összefonódva, a levegőben folytatták, a rettenetes párviadalt, míg azután, vagy 500 méteres magasságból, mindketten holtan zuhantak vissza a földre.