5
Erzsi for President! Mi szavazunk rá!
Kvízjátékunkban megnyerheted Magyarország leghíresebb macskájának most megjelent könyvét! Puszi, Erzsi A világ macskaszemmel, írta Homonnay Gergely. Olvass bele:

Erzsi hathetes kismacska volt, amikor először láttam. Nem érte mentem, hanem Nyafiért, akit a macskafalka kiközösített, és ezért örökbe akarták adni. A Facebookon hirdették szegényt. Nyafi neurotikus volt: morgott, amikor pedig felvettem, harapott és karmolt. Erzsébet mindeközben tesójával a macskabútoron produkálta magát, aztán kinézte az exemet, és elkezdett neki hízelegni ezerrel, aminek következtében az eddig kutyás exem beleszeretett az akkor még nevesincs macskába.  Nem volt mit tenni: pénzbe került (nem olyan sokba), de hazavittük. Útközben véresre harapta az ujjam, morgott, és ha nem fél kiló, úgy átharapja a torkom, hogy leesik a fejem – pont, mint a Trónok harcában. Este viszont már az ágyamban dorombolt.

erzsi_forpresident

 

Boldogan éltünk, amíg egy költözés után nem sokkal a negyedik születésnapját követően eltűnt. Az én bűnöm volt: kiszökött az ajtón és nem vettem észre. Három napig kerestem, éden-földön, még Szellő István a tévéhíradóban is bemondta, hogy Erzsi elveszett, az újság az írt, hogy töbebn átfestették a macskájuk bundáját, csak hogy felvehessék a cirmos fejre kitűzött jutalmat. Ez nem volt igaz, de Erzsi legendává vált.Ekkor már Facebook oldala is volt, és rengeteg ujságcikknek, tévés szereplésnek – és természetesen a páratlan egyéniségének – köszönhetően Magyarország legismertebb macskája lett. Rengetegen segítettek keresni, végül a társasház közös képviselőjének a tacskója, Ella találta meg, három emelettel feljebb, a padlásfeljáróban az egyik lakó bútorai alatt. Ott kuksolt szegénykém étlen-szomjan, de amikor a kutya elkedett csaholni, kidugta mancsát, hogy kikaparja a szemét. Rendkívül büszke voltam rá, hogy milyen bátor, és nagyon örültem, hogy meglett. Ő valószínűleg máshogy élte meg ezt a pillanatot, de innentől beszéljen ő, Erzsi.
(Homonnay Gergely)

puszi_erzsi1


puszi_erzsikonyv
Egy dolgot tisztázzunk:

én az oroszlánnak vagyok a rokona,

ti pedig a majmoknak.

Így tessék olvasni ezt a könyvet.

Puszi, Erzsi azaz Erzsébet Fenevadova

 

Gyere és játssz a háziállat.hu kvízjátékán és

nyerd meg a könyvet>>

 

 


értékelés