Énekesmadarak: a csíz (Carduelis spinus)

Erdős területeken él, tűlevelű és vegyes erdőkben, de kedveli a nyír- és az égerdőket is. Különböző magvakkal táplálkozik, amelyekhez könnyen hozzájut élőhelyén. Színe és tollazata alapján könnyen megkülönböztethető a hozzá hasonló pintyféléktől. A teste felülső részén szürkészöld-, a hasi részen pedig szürkés csíkozású fehér tollazatot visel. A csíz szárnyai feketés színűek, de egy feltűnő sárga csík látható rajtuk. A farok tollazata fekete, sárga szegéllyel. A hím szemsávja és begye sárga, a fejtetője (sapkája) pedig fekete. A tojó és a fiatal madarak feje szürkészöld, oldalaik sötéten csíkoltak, a fejtető pedig már nem fekete, mint a hímnél. A csíz barátságos és tevékeny énekesmadár. A csiripelés és a trillázás, fülnek kellemes hangzású, dallamos egyvelegével bűvöli el hallgatóságát. Emiatt gyakran tartják fogságban, hogy énekével szórakoztassa gazdáját.

Leírás

A verébnél kisebb, rövid farkú madár, 11-12,5 cm testhosszú. A szárnyfesztávolsága 20-23 cm., a tömege pedig 10-18 gramm. Külseje az ivari kétalkúság jegyeit mutatja. A hím háta szürkészöld, a farcsíkja sárga. A farktollak végei feketék sárga szegéllyel. A fekete szárnytollazaton jellegzetes sárga csík vonul végig. A mell sárgás színezete a kloáka felé fehérbe hajlik és szürkés csíkozású. Fekete torokfoltja és – fejtetője valamint a két sárga sáv a fültájékon könnyen felismerhetővé teszik. A torokfolt mérete változó a hím csízeknél, és nagysága a madár dominanciájára utal a csapaton belül.

A nőstény tollazata inkább szürkészöld, a fejtető és a fültájék zöldes színű, a mell fehér, a far tájékán finom, fehéres-sárga csíkozással. A fiatal madarak színei hasonlóak a nőstényéhez, de a szürkészöld tollazatuk finomabban árnyalt. A csíz csőrének alakját táplálkozási szokásai határozzák meg. Az erős, de mégis karcsú kúpcsőr, alkalmas a magok felszedésére. A láb és a lábszár sötétbarna, a szem pedig fekete.

A sajátos jellegzetességek alapján a csíz könnyen felismerhető, mégis előfordul, hogy összetévesztik olyan pintyfélékkel, mint a citromcsíz, a zöldike vagy a csicsörke. Gyorsan repül és a kistestű madarak mintájára a szárnymozgatást váltakoztatja a mozdulatlan  szárnyú siklórepüléssel.

Ének- és hívóhang

A madár két különböző, ellentétes magasságú hívóhanggal jelez társainak. Az egyik alacsony hang, a másik magas, a hangutánzó  „tilu” és „tluih” dallamok pedig énekesmadár mivoltát támasztják alá. Bizonyos esetekben éles, csörgő hangon rikácsol.

A csíz éneke, hasonlóan a többi pintyéhez, folyamatos és gyors. A csiripelés és a trillázás hosszabb időtartamú és csak néha szakítja meg egy-egy rövidebb szótagszerű hang. A csíz énekhangja egész évben hallható, gyakran csoportosan is dalolnak.

Rendszerezés

A csíz első leírása 1758-ban Linné-től származik, aki a Fringilla spinus elnevezést használta vele kapcsolatban. Brisson 1760-ban már a Carduelis nemhez sorolta a madarat, amelyhez valójában ez a faj tartozik. Annak ellenére, hogy elterjedt- mégis monotipikus faj, vagyis nincs alfaja. Ez számos tényezővel magyarázható:

• A nőstény egy évben többször költ és mindig más helyen
• A madár évente változtatja élőhelyét
• Az áttelelés nagy területet fog be, ami feltételezi az állandó genetikai kölcsönhatást

Előfordulása, élőhelye

Ez a faj nagyobb részt megtalálható úgy Európában és Ázsiában, mint Észak-Afrikában. A tenyésztési terület két zónára osztható a palearktikus régió szélein: Ázsia keleti - és Európa középső és északi területei sorolhatók ide. A csíz egész évben megtalálható Közép-Európában és a kontinens délvidéki hegyei között. Jelen vannak Észak-Skandináviában, Oroszországban, télen pedig a Földközi-tenger medencéjében és a Fekete-tenger környékén. Kínában a Khingan hegységben és Jiangsu tartományban valmint Belső-Mongoliában fordulnak elő, de nyáron már Tibet és Tajvan völgyeiben valamint a Yangce folyó alsó szakaszán és dél-keleti partján is megtalálhatóak.

A fenyőcsíz (Carduelis pinus) Észak-Amerikában is előfordul. Mivel részleges vonuló, tehát rendhagyó költözési séma jellemző rá, ezért az Ibériai-félszigeten és a délen áttelelő populációk száma évente változik. Az e tényt taglaló egyik elmélet szerint, a norvég lucfenyő gazdag termése Európa középső és északi részén, maga után vonja a csíz népesség. számának növekedését. Egy másik elmélet szerint nagyobb migráció akkor jelentkezik, ha a csíz kedvenc tápláléka az éger- és a nyírfa magja kisebb mennyiségben található. A költési időszkon kívül nagy csapatokba tömörülnek, ezért gyakran keverednek a kenderike állománnyal is. A madár nem marad sokáig ugyanazon a helyen. A táplálék mennyiségétől és az éghajlattól függően változtatja élőhelyét.

A csíz élőhelye általában az erdős területeken található, a magasabban- vagy a hegyoldalon elterülő tűlevelű erdőket kedveli, leginkább a lucfenyőt és a nedves területeket. Fészkét magasan, lucfenyőkön építi és 2-6 tojást költ egyszerre. Egyes brit tartományokban a helyi tenyésztők lucfenyő ültetvényeket telepítenek. A csíz a vegyes erdőkben is szívesen tartózkodik télen pedig a tarlón és a fás területeken. keres magvakat.

Természetvédelmi besorolása

A világ csíz populációját 20-36 millióra becsülik, Európában pedig mintegy 15 milliónyian vannak. Úgy tűnik népességük nem mutat csökkenő tendenciát, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a „kevésbé veszélyeztett” madárfajok közé sorolja őket. A Berni Egyezmény II. számú mellékletében, mint védett madárfaj szerepel.

A csíz viselkedése

A csíz aktív és mozgékony madár. Nagyon barátságos, kis, összetartó csoportokba verődik, különösen ősszel és télen. Kevésbé félénk, így már kis távolságról is meg lehet figyelni életmódját. A párzási időszakban viszont keresik a magányt, ezért a megfigyelésük is nehezebb. Egy német legenda szerint a csíz egy olyan varázskő őrzője, amely láthatatlanná teszi a fészkét. A csíz egyike azon kevés madárfajoknak, ahol szokás egymás táplálása. Hierarchikus ranglétra alapján a csoport alárendelt (azonos nemű) tagjai élelmet hordanak a domináns tagoknak. Ez erős kötődést eredményez az állományon belül.

A csíz táplálkozása

A csíz főként magokkal táplálkozik, de étrendje évszaktól függő. A földről is felszedegeti a magokat. Ősszel és télen a lombhullató fák magvait fogyasztja, elsősorban az éger és a nyír termését. Akárcsak más pintyfélék a megművelt területekre is ellátogat, a szántóföldeken és a legelőkön talált magvakat pedig szívesen elfogyasztja. Kedveli az olyan fészkesvirágúak magvait, mint a bogáncs, a pitypang, az üröm, a búzavirág és olyan lágyszárú növényekét, mint az orbáncfű, bakszakáll és a sóska.

Tavasszal a párzási időszakban leginkább a tűlevelű erdőkben tartózkodik és táplálkozásának alapja többnyire az ezüst-, a luc- és a vörösfenyő magok, de a szil- és a jegenyefa termését is elfogyasztják. A fiókák rovarokat és bogarakat kapnak enni, mert ezek magas fehérjetartalma hozzájárul fejlődésükhöz. Nyaranta viszont változatosabb étrend áll a csíz rendelkezésére, nemcsak a tűlevelűek-, hanem a lágyszárú növények-, a libatop- és egyéb fészkesvirágúak magvai is bőséges ellátást nyújtanak.

Szaporodása

A párok általában még a téli időszakban kiválasztják egymást. A hímek agresszíven versengenek a tojó kegyeiért. Udvarláskor a hím felborzolja tollazatát a fejtetőn és a fartájékon, hogy impozánsabbnak tűnjék, szétterjeszti faroktollait és ismétlődő énekhangokat ad ki. Párzáskor fáról-fára repül, bár nem olyan látványosan, mint más pintyek. A fészkét magasan, tűlevelű fák ágaira építi úgy, hogy az rejtve legyen. A spanyol félszigeten az erdei fenyő és a korzikai fenyő ágaira helyezi fészkét. A csíz párzáskor hat párból álló kis kolóniákat alkot, melyeknek fészkei közel vannak egymáshoz. A fészek kicsi és csésze alakú. Kisebb gallyakból és száraz fűből készül, amelyet mohával, zuzmóval bélel ki a madár. Az első szaporulat április közepén bújik ki a tojásból. A tojó 2-6 tojást rak, amelyek fehér, világosszürke vagy világoskék színűek, apró barna pöttyökkel és körülbelül 16,5 mm x 12 mm-esek.

A költési idő 10-14 nap, a fiókák nem képesek önállóan táplálkozni és repülni, ezért csak 15 nap múlva hagyják el a fészket, még félig tollasan, de még egy hónapig annak közelében tartózkodnak mindaddig, ameddig tollazatuk teljesen ki nem fejlődik. A második fészekalja költése június- és július közepe közé tehető.

Fogságban

A díszmadártartás és tenyésztés (avicultura) megbecsült alanya a háziasított csíz. Hasonlóan más pintyfélékhez kellemes külseje és - éneke okán tartják kalitkában. Nem igényel különleges gondozást, alkalmazkodik a fogság körülményeihez, bár a rab madár ritkán költ. Nem hordozza betegségek kórokozóit, de rossz táplálkozás esetén néha bélrendszeri betegségek jelenhetnek meg. Fogságban 11-14 évig él, éles ellentétben a vadonban élő társával, kinek élettartamát 2-3 évre becsülik.

Néhány más pintyfélével (pl. kanári) egy köztes fajt alkothatnak, de a hibridizáció a természetben is előfordul emberi bevatkozás nélkül. Egyes magánterületeken szabadon élnek a fogságból elengedett vagy -elmenekült csízek.

Érdekességek

Lengyelország, Gibraltár, Benin és Belgium a csíz képével ellátott bélyeget bocsátott ki. Szentpétervárontt található annak a csíznek a szobra, amelynek színezése megegyezik az egyik helyi elit iskola diákegyenruhájának színeivel. Az orosz nyelvben ismert gúnynév a csíz, fonetikusan ejtve a „csízs”. Ebből a kifejezésből eredeztethető a népszerű orosz gyermekdal a „Chizhik-Pyzhik”.

Alternatív elnevezések

A Carduelis spinus egyéb elnevezései: európai csíz, eurázsiai csíz, közönséges csíz vagy Európában egyszerűen csak csíz. Archaikus elnevezései: feketefejű tengelic, fenyőpinty.