5
Gombóc Artúr esete nem egyedi: egy madár is lehet kövér!
Akár hisszük, akár nem, léteznek kövér madarak. Túl sok mag, túl kevés repülés vagy mozgás, és máris komoly egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk. Következzen hát, mik a teendőink, ha tollas barátunk fittségét sokáig meg szeretnénk őrizni.

Túlsúlyos madarak

Mitől lesz a madár túlsúlyos? A fogságban tartott madarak körében nem ritka a kóros kövérség, amelyet csőrikénk rendszerint a nem megfelelő táplálásnak, mozgásszegény életmódnak és a kizárólag magvakból álló étrendnek "köszönhet".

A szabadban a madarak gyakorlatilag szünet nélkül mozognak, fáról-fára repülnek, miközben a különböző ragadozók elől menekülnek vagy élelem után kutatnak. Fogságban a madarak szárnya sok esetben vissza van vágva, így ha helyet változtatnak, azt általában lábon vagy kúszva-mászva teszik. Étrendjük kalóriaértéke rendszerint magas, miközben tápértéknek, fontos ásványi anyagoknak táplálékuk híján van. Olyan ez, mintha valaki naphosszat csak a foteljában lustálkodna és burgonyaszirommal meg mindenféle édességgel tömné a pocakját.

 

Gombóc Artúr esete nem egyedi: egy madár is lehet kövér!
Enyhén elhízott papagáj

Honnan lehet tudni, hogy a madár túlsúlyos?

A madarak kövérsége egy sor betegség kialakulásához vezethet, amelyek közül némelyik végzetes is lehet. A legsúlyosabb talán a zsírmáj kialakulása, amely sajnos igen gyakori azon amazonpapagájok között, amelyeket gazdájuk nem megfelelően etet. Előfordulhat továbbá a zsírdaganat vagy lipóma, amely különösen a kisebb madarakat, köztük a hullámos papagájokat érinti. Következzen hát, miből látszik, ha madarunknak súlyfeleslege van.

Ellenőrizzük a madár begyén az izomzatot. A legbiztosabb módszer, hogy megállapítsuk, tollas kedvencünknek nincs-e súlytöbblete, ha kitapogatjuk a mellkascsonton található izomzatot. Ha szemből megnézzük a madarat, láthatjuk a középen függőleges irányban jól kivehető csontot. Ennek két oldalán tapadnak meg az izmok. Ha a madár túl kövér, ez a választóvonal eltűnik, azaz már nem kivehető, nem szembetűnő a madár mellkasán. Ha viszont a madár túl sovány, két oldalt inkább homorúnak, mintsem domborúnak fogjuk érezni az izomzatot.

Ellenőrizzük, mennyire hájas a madár!

Nézzük meg a bőr alatti hájat. A tollazat növekedésének jellegzetességéből adódóan a madár testének egyes területei toll nélküliek. Ilyen terület a nyak oldalsó része a madár csőre alatt. Ha a madár tollait széthajtjuk, hogy megnézzük ezt a területet, könnyen megláthatjuk a madár nyakerét (torkolati vénáját). Ha az eret nehéz kivenni és sárgás színezetű a bőre alatti terület, nagy a valószínűsége annak, hogy a madár szubkután (bőr alatti) túlsúlyban szenved, azaz percek választják el attól, hogy valóban láthatóvá váljon a teltkarcsúsága.

Árulkodó jelek: a kövérségnek lehetnek kevésbé nyilvánvaló jelei is. Például ha a madár már kevés mozgás után is kapkodja a levegőt, ennek oka a súlyfelesleg is lehet. Továbbá, ha a madár csőre szokatlanul hosszúra nő, ez utalhat a kövérség okozta zsírmáj kialakulására.

Gombóc Artúr esete nem egyedi: egy madár is lehet kövér!
A madarak esetében is a megfelelő diéta és a testmozgás a legcélravezetőbb megoldás

Mérjük meg a madár súlyát!

Természetesen adott a lehetőség, hogy a madár súlyát egy erre a célra alkalmas konyhai mérlegen rendszeres időközönként lemérjük. Az is szerencsés, ha az állatorvos is nyilvántartja és feljegyzi a madár súlyát a szokásos éves ellenőrzéseken.

 

Hogyan segítsünk a madárnak a fogyókúrában?

Úgy mint az embereknél: állítsunk össze speciális étrendet, amely tartalmaz tápszereket (pellets), zöldségeket, némi babot, rizst, főtt tésztát és kevés gyümölcsöt. A magas zsírtartalmú magvakat és terméseket csak jutalomfalatként adjuk és kizárólag kis mennyiségben (heti egy-két alkalommal pár szemet). A tápszert a kalitkában hagyhatjuk. Az egyéb élelmiszereket alkalmanként csak 30-45 percre hagyjuk a madár mellett.

Törekedjünk arra, hogy a madár eleget mozogjon. Ha van rá lehetőség, helyezzünk el kalitkát a szabadban is. Az is ideális, ha otthonunk madárbiztos, azaz felügyelet mellett a madár szabadon repkedhet a lakásban. Tegyük gyakoribbá a madárfürdőt, a fürdővel kiegészített tollászkodás és mozgás ugyanis kalóriát éget. A madár aktivitását növelhetjük úgy is, ha játékait rendszeresen cseréljük. (Ezzel azonban nem árt vigyázni - ha a madár tart a szokatlan tárgyaktól és hajlamos a tollcsipkedésre, a túl gyakori változás súlyos következményekkel járhat.)

 

Kövér papagáj a zuhany alatt
értékelés