Továbbra is csökken a fecskék állománya
Az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly is csökkent a fecskék száma hazánkban. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Monitoring Központjának adatai szerint a molnárfecskék száma átlagosan évente 9,4 százalékkal csökken, az 1999-es szinthez képest ez a visszaesés eléri a 45,3 százalékot.

A füsti fecskék éves állománycsökkenése 8,1 százalék, a 1999-es bázishoz viszonyítva pedig 56,4 százalék. Legritkább fecskefajunk, a partifecske esetében 6,1 százalékos éves csökkenést mért azt egyesület, 1999-hez viszonyítva pedig 33,1 százalékosat.

fecske-kep

A fecskék hosszútávon vonuló madárfajok, vagyis a telet a Szaharától délre töltik. A csökkenés hátterében e sajátos életmódból adódó nagyobb fenyegetettség áll, amelyet a klímaváltozás és az élőhelyek átalakítása csak felerősít. Bár az idén az első fecskék időben érkeztek, az állomány zöme 1-2 hetes csúszással kezdte meg a költési időszakot. A 2007. és 2008. szeptember közepén hazánkban tapasztalt rendkívül hideg időjárás okozta pusztulások – a molnárfecske és a füsti fecske esetében – jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy e két fecskefajnál az elmúlt 3 évben nagyon alacsony volt az állománynagyság. A partifecske esetében a 2010. május-júniusi, valamint a július végi tiszai árvíz váltott ki hasonló hatást.

fusti-fecske

Az MME 2010-ben, a fecskék védelmének évében újtára indított egy adatbázist, amelybe bárki tölthet fel adatokat, aki figyelemmel kíséri a fecskék életét az érkezéstől a távozásukig. A Fecskefigyelő Online Adatbázist az egyesület hosszú távon szeretné működtetni, ugyanis a hatékony védelemhez elengedhetetlen a költőállományok helyzetének minél pontosabb ismerete. Az egyesület internetes fehér gólya online adatbázisa az elmúlt években bebizonyította, hogy a lakosság hatékonyan tud részt venni a megfelelően előkészített felmérésekben (mintegy 100.000 feltöltött adat és fotó, több száz adatközlő).

értékelés