CÍMKÉK gólya
Rendőri kíséret a gólyáknak
Máltai rendőrök helyi madarászokkal és természetvédőkkel közösen egy egész éjszakán keresztül őrizték azt a három – Magyarországon született - fehér gólyát, amelyek a múlt héten érkeztek a szigetországba.

Máltai rendőrök helyi madarászokkal és természetvédőkkel közösen egy egész éjszakán keresztül őrizték azt a három – Magyarországon született - fehér gólyát, amelyek a múlt héten érkeztek a szigetországba. A szokatlan védelemre azért volt szükség, mert az utóbbi években több ezer madár esett a helyi orvvadászok áldozatául. A három gólya közül kettőt az idén bocsátottak szabadon egy kőszegi madármentő állomásról, ahová azután kerültek, hogy kiestek fészkükből. A harmadik madár szintén az állomáson született röpképtelen szülőktől. Ez volt az első bizonyított, magyar gyűrűs fehér gólya megkerülés Máltán.

 

A három máltai gólya (fotó: Steve Miller)
A három máltai gólya (fotó: Steve Miller)

 

Karcza Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gyűrűző központjának vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akik virrasztottak a madarak mellett. Éberségüknek hála a három gólya folytathatta útját dél felé. Geoffrey Saliba, a máltai BirdLife kampánykoordinátora elmondta, hogy „a fehér gólyák kedvelt célpontjai az orvvadászoknak, akik érthetően főleg éjjel járják a vidéket”.

Az idén májusban, amikor egy helyi szinten rekord nagyságú, mintegy 240 egyedből álló fehér gólya csapat vonult át Máltán, a helyi vadászok hármat lőttek ki az éjszakázó madarak közül. Nyár elején egy szintén Magyarországon gyűrűzött kanalasgém tetemét találták meg a szigetország egyik madárrezervátumában. Egy évvel korábban német halászsasok jártak ugyanígy. Ezek az esetek csak töredékei azoknak, amelyekkel a helyi természetvédők nap-mint nagy találkoznak és számos esetről soha nem is szereznek tudomást.

értékelés