Tiltakoznak az állatvédők

CÍMKÉK kutya kutyák menhely
Tiltakoznak az állatvédők
A Fővárosi Közterület-felügyelet 12/2010. igazgatói utasításának 21. pontja indokolás nélkül megtiltotta az Illatos úton levő kutyák fényképezését - holott 2004 óta ennek soha nem volt akadálya. A fotózás révén évente ezernyi kutya menekült meg a haláltól. Most 22 állatvédő szervezet tiltakozik a döntés ellen.

Azon állatvédő szervezetek és állatbarát magánszemélyek, akik hosszú évek óta évente több száz kutyát mentenek meg az altatás elől a fővárosi gyepmesteri telepről - közismert nevén az Illatos útról - a nyilvánossághoz fordulnak. A kutyák mentését akadályozza a Fővárosi Közterület-felügyelet döntése, amely megtiltotta a kutyák fényképezését.

A döntést azzal indokolták, hogy az eddigi gyakorlat során előfordult olyan, hogy valaki olyan kutyáért ment a telepre, amelyet már napokkal korábban elvittek. Vagyis szerintük az adatok naprakészségével voltak problémák.

Ha az adatok naprakészségére garanciát látnak, hajlandóak lennének a kompromisszumra.

A telepen már így is férőszám felett vannak a kutyák, a cél, hogy ne kerüljön sor altatásra. A fényképek segítségvel sok kutyának sikerült gazdát találni, a döntés következményeképpen viszont kevesebb az esély arra, hogy olyan sok kutya találjon befogadóra, mint eddig, hiszen sokan meglátni és megszeretni-alapon jelentkeztek a kutyákért.

A részletekről, a fejleményekről és a csatlakozás módjáról bővebben a http://www.illatosut.hu/hirek.php oldalon olvashatnak az állatbarátok, illetve a Lelenc Kutyamentő egyesület honlapján: http://www.lelenc.hu.

értékelés