Ezt kell tennünk egy szürkehályog-műtétet követően

Minden műtét után vannak “előírások”, miket be kell tartani a teljes gyógyulás érdekében. Nincs ez másként a szemműtét esetében sem, hiszen az is éppen olyan mesterséges beavatkozás, mint bármelyik másik.

Az Optimum Szemészet weboldalán nagyon sok információt találhatunk a szemmel kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban, és mindenképpen ajánlott a szakorvos tanácsait betartani. Ez pontosan olyan, mintha a környezetvédelmi előírásoknak szeretnénk megfelelni, csak nem bírság a következménye a szabályok megszegésének, hanem a látásunk a tét.

A lézeres szürkehályog műtét a mai technológiának és a több évtizedes tapasztalatnak köszönhetően rutin eljárásnak számít, teljesen biztonságos. Az esetek 99,5%-ban szövődménymentes a statisztikai adatok szerint.

Teendők, amik nem maradhatnak el

Annak érdekében, hogy minden fellépő probléma időben kezelést kapjon, a legfontosabb szabály, hogy a kontroll vizsgálaton meg kell jelenni. Ez már a műtétet követő napon indokolt, amikor a kötés lekerülhet a szemről.

Az ellenőrző vizsgálatot követően kaphatunk szemcseppet is szükség esetén, aminek kulcsfontosságú eleme, hogy az előírásoknak megfelelően alkalmazzuk. A szemcsepp használata pontos adagolású, érdemes egyenletesen elosztani a nap során. Más cseppekkel együtt is használható, de ajánlott várni 5-10 percet a két cseppentés között.

A zavartalan gyógyulás érdekében nemcsak a műtétet követő kontrollon érdemes megjelenni, hanem minden előirányzott alkalommal. Így garantálható a teljes felépülés optimális folyamata.

Mire figyeljünk a műtétet követően?

A műtétet követően néhány napig érzékeny lehet a szemünk, de ez teljesen természetes állapot. A lábadozási időszak néhány hétig eltarthat, ami alatt szúró vagy enyhe idegentest-érzést tapasztalhatunk.

A gyenge váladékozás és a mozgó homályos foltok is természetes velejárói a felépülésnek, de a megváltozott színek is szerepelhetnek tünetként. Abban az esetben, ha a szürkehályog már nagyon előrehaladott stádiumban volt, ez a felépülési idő eltérő lehet, és eleinte néhány napos homályos látással párosulhat.

Ennek köszönhetően az éles látás hosszabb idő alatt állhat helyre. A gyors látásromlás, a fényérzékenység vagy az esetleges erős fájdalom jelentkezése esetén pedig azonnal a szakorvoshoz kell fordulni.

Alapvető szabályok, amiket be kell tartani

Vannak olyan előírások, amiket minden esetben be kell tartani és nem lehet kibújni alóluk. Természetesen nagymértékben befolyásolhatja a végeredményt, ha dörzsöljük a szemünket. Éppen ezért ezt mindenképpen el kell kerülni még akkor is, ha az viszket.

A komolyabb fizikai terhelést is kerülni kell, illetve a poros helyeket és az uszodát. Persze nem végleg, de a műtétet követő 4 hétben erre kiemelt figyelmet kell fordítani.

A műtét napját leszámítva minden tevékenység végezhető ezeknek az előírásoknak a betartása mellett. Nemcsak a tévénézés, hanem az autóvezetés is lehetséges, de az sem baj, ha adunk a szemünknek néhány napot a regenerálódásra.

értékelés