Elkezdődött az őszi balatoni haltelepítés

5
Elkezdődött az őszi balatoni haltelepítés
Elkezdődött az őszi haltelepítés a Balatonba, eddig 47 tonna, kifogható méretű, háromnyaras ponty került a tóba - számolt be Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BH) horgászati ágazatvezetője kedden, amikor sajtónyilvános lehalászást tartottak a társaság balatonlellei - írmapusztai - halastavánál.

Nagy Gábor kifejtette, bár történtek telepítések tavasszal és nyáron is, az ősz az igazi szezon, ekkor teljesíti a társaság is a telepítési kötelezettségei zömét. Pontyból 300 tonnányit kell a Balatonba engednie évente, amit rendszerint túlteljesít.    Közölte, a héten tovább folytatják a telepítést, a tervek szerint december elejéig 24 helyszínen engedik a halakat a vízbe. A telepítések nyilvánosak, az időpontot és helyszínt a társaság honlapján jelzik előre (www.balatonihal.hu). Ősszel mintegy 4246 kilogramm egynyaras süllőt is a vízbe engednek, ezzel teljesül a társaság a 6000 kilogrammos kötelezettsége.

 

haltelepites

 

A horgászati ágazatvezető emlékeztetett arra, hogy áprilisban 271 000 előnevelt csuka telepítése már megtörtént, csakúgy mint a compóé, amelyből egy tonnányit helyeztek ki, ötször annyit, mint amennyi a társaság éves kötelezettsége. Beszélt arról is, hogy a folytatják a menyhal újrahonosítását a Balatonban, részben a Balaton Halállományáért Alapítvány, részben pedig a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Idén két alkalommal telepítettek menyhalat, májusban 2150 egynyaras, júniusban 6000 előnevelt korosztályú példányt helyeztek ki a gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködve. A remények szerint, néhány éven belül, szaporodóképes menyhalállomány lesz majd a Balatonban.

Idén második alkalommal balint is telepítettek a Balatonba. Az idén jelentősebb mennyiségben, 3600 kétnyaras, saját tógazdaságban megtermelt balin került a tóba. A telepítésekkor a halak a cég halastavaiból kerülnek a Balatonba, kivéve a süllők egy részét, valamint a Gödöllőről érkező menyhalakat.

 

haltelepites2

 

Nagy Gábor az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, az év első nyolc hónapjában 7 százalékkal nőtt az eladott horgászjegyekből a bevétel a tavalyi év hasonló időszakához képest, több mint 44 millió forintos plusz árbevételt hozva a társaságnak. Hozzátette, három éve, mióta leállították a Balatonon a halászatot, minden évben 10 százalékkal emelkedett a horgászjegy-értékesítésből származó bevétel. Az idén azonban szokatlanul hideg volt tél, és több mint két hónapig jég borította a Balatont.    Beszámolója szerint tavaly 83 ezer területi jegyet adtak el - napitól az éves horgászjegyekig -, amiből 682 millió forint árbevétele származott a halgazdálkodási társaságnak. Ebből kell fedeznie egyebek közt a haltelepítési és halőrzési feladatait. A tapasztalatok szerint a legdinamikusabban a horgászjegyek online értékesítése nő, tavaly óta 30 százalékkal, továbbá kifejezetten sokan vásároltak 14 év alattiaknak váltható kedvezményes éves területi jegyet.

értékelés