Görényem tüzelése nem akar elmúlni, pedig kapott injekciót is.
Kérdés
Van egy görény kislányunk. Alig nyolc hónaposan kezdett el tüzelni. Utódokat semmiképpen nem szeretnénk, a túltüzelés már a nevével is elborzaszt. Tudom hogy egy műtét sem kockázatmentes, de mint kisebb rossz, e mellett döntöttünk. Akkor kapott egy hormoninjekciót és a műtétet csak a nyugalmi állapot visszaállása és egy éves kor után ajánlották.
Másfél hónap elteltével - még mindig nem volt egy éves - újra elkezdett tüzelni. Sajnos ismét hormoninjekciót kellett kapnia. Azóta eltelt két hét és nem változott semmi.
Borzasztó karcsú lett miután levetette a téli bundáját, de szép fényes a szőre és eléggé eleven is, ezért nem valószínű, hogy bármi baja lenne. De teljesen tanácstalanok vagyunk.
Lehetséges, hogy az injekció hatástalan? Vagy kevés lehetett? Ha nem múlik el a tüzelés, kaphat még? Mikor lehet műteni?
Kérem adjon tanácsot, hogy mégis mit tehetünk!
Válasz
8 hónapos korban kezdődő tüzelés tényleg korai, de előfordulhat akár 5-7 hónapos korban is. A vadászgörény nőstényeket 9 hónapos kortól illetve az első tüzelés megjelenésétől kezdve tekintjük ivarérett felnőtt állatnak. Főleg lakásban tartott görényeknél gyakoribb, hogy kölyök korban kezdődik a tüzelés. Ilyenkor az állatorvosok tüzelés elmulasztás miatt hormon injekciót szoktak javasolni vagy elkötött, nem nemző képes hímmel, tüzelés elmulasztást, mivel 5-8 hónapos korban a kölyök még fejlődésben van. Az első hormon injekció ezért ebben az esetben szükséges volt, hatására elmúlt a tüzelés és álvemhesség lépett fel melynek időtartalma akárcsak a vemhességnél 42 nap. Az álvemhesség letelte után nőstényünk 1-2 héten belül visszatüzel, ahogyan önöknél is a hormon injekció beadását követően másfél hónapra. A második hormon injekciót feleslegesnek tartom, mert a nőstényük elég érett volt az ivartalanításhoz és a tüzelés 2. hetében műthető lett volna.
A fogyás is a hormonváltozásnak tudható be. Szezonálisan ivarzó állatok. A télen felszedett felesleges kilókat tavasszal az ivarzás előtt leadják és ősszel kezdik felszedni újra a téli zsírréteget. Nyári hónapokban ez alól csak a vemhesség és álvemhesség ideje a kivétel. Ezért látja úgy, hogy az előző hónapokhoz képest nősténye sokat fogyott.
Összegezve az injekció nem volt hatástalan, de nem végleges megoldás. A nőstény már ivartalanítható illetve már léteznek hormon, implantátumok melyek beültetése hosszabb ideig hatásos ami azt jelenti, hogy 1-2 évig nem fog betüzelni az állat. Az implantátum beadását viszont minden esetben tüzelés előtt kell beültetni, mert ivaros állatnál tüzelés alatt nem hatásos.
Hormon injekció adását csak legszükségesebb esetben ajánljuk a vadászgörény életében legfeljebb 1-2 alkalommal, orvosi felügyelet mellett, mert szövődményként gyakoribb a gennyes méhgyulladás kialakulása.
Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »