A patkányom sokat vakaródzik ez valamilyen fertőzésre utal vagy esetleg az a baj hogy 3 hetente megszoktam fürdetni, és amióta megkaptam azóta sokat tüsszög mit lehetne tenni hogy ez abba maradjon? Előre is köszönettel: egy csuklyás patkány büszke tulajdonosa.
Kedves gazdi!
Lehet, hogy a fürdetéssel van gond. Nem tesz azért olyan jót a fürdetés! Lehetőleg legfeljebb havonta 1x fürdessük meg kis kedvencünket:
Több módszer van, mindenki kitapasztalja majd, hogy melyik a legkényelmesebb mindkettejük számára, én leírom azt, ahogy én szoktam:
Engedjünk kézmelegnél kicsit melegebb vizet a mosdóba. Egy-két percre úsztassuk meg a patkányt, hogy fellazuljanak a szőrön lévő szennyeződések. Majd a kereskedésekben kapható kutyasamponnal (pl. Panzi kölykök kutyának való, vagy Bobi) alaposan dörzsöljük át az állatot ügyelve a szemek és a fülek elkerülésére! Lehetőleg a fejet inkább ne is mossuk! Ha már jól habzik, akkor folyó vízzel öblítsük le alaposan. Ezek után a szintén kapható nercolajos balzsammal dörzsöljük át az állat testét, és újfent öblítsük le alaposan. Az immár tiszta patkánykát csavarjuk egy törülközőbe, finoman dörgöljük meg, és hajszárítóval a legkisebb fokozaton szárítsuk meg.
A szőr állagának megőrzése érdekében etessünk sörélesztőt! Két naponta egy szem csodákra képes, és még a körmöknek is jót tesz.
Ha egy -két héten belül nem múlik el a vakarózás, akkor mutassa meg állatorvosnak. A vakarózás az egyik leggyakoribb tünete a bőrbetegségeknek, amelyek hátterében fertőző és nem fertőző eredetű kórképek is állhatnak. Bőrkaparék-vizsgálattal a legtöbb fertőző kórokozó kimutatható, majd gyógykezelhető.