Kisemlősök

Meghalt a tengerimalacunk

kategória Kisemlősök
Jelleg Egyéb
Kérdező edo16

Kérdés

Tisztelt !

A tengerimalacunkat 2 napja veszítettük el, néhány óra alatt. Ment a hasa legyengült állapotban találtam otthon, azonnal vittük egy állatorvoshoz ahol kapott infúzióoldatot, az orvos szerint 2-3 óra múlva jobban kellett volna lennie, de még aznap este elhunyt. A probléma 3 hónappal ezelőtt kezdődött, nem volt egy hétig széklete ekkor kapott több injekciót, bélflórájára gyógyszert 3 nap, de a széklete azóta sem lett normális, lágy maradt.

December óta nem ette a szénát, csak a zöldségeket, répa, alma uborka, ezáltal a foga is túlnőtt, amit 2 hete lecsippentettek, és akkor is kapott antibiotikumot, a hangulata jó volt addig a bizonyos estéig. Adtam neki friss füvet, azt volt hajlandó megenni, a végzetes nap előtt, az orvos szerint attól ment a hasa.

Máskor is adtunk neki rendszeresen nem okozott gondot nála, sőt pár nappal ezelőtt is kapott. Gyötör a lelkiismeret, hogy lehet megöltem a malacomat, a családom nyugtat, hogy valami bélproblémája lehetett azért változott meg december óta a széklete. Bocsánat, hogy ennyi sokat írtam, de nagyon nehéz ezt feldolgozni, 2,5 éves töltöttünk együtt. Köszönöm, hogy szánt rám egy kis időt s elolvassa soraimat.

Válasz

Kedves Gazdi!

A tünetek utalhatnak bélgyulladásra, ami krónikus esetben 2-3 hónapig is eltarthat, amíg elviszi a malackát. Sajnos bélgyulladásnál nem szabad szinte egyáltalán zöldséget adni, helyette a malacka mesterséges etetése hígított Trovet táppal, jobb megoldás lett volna. Illetve az uborka és a zöld fű etetése fenntartja a belek irritációját, puffadását, kezelés mellett is okozhat állandó lágy székletet. Hasmenés után a legjobb a széna, víz hígított vagy sima táp diéta, és zöldséget egyáltalán nem adni 1-2 hétig, vagy híg székletnél egyáltalán nem adni ,amíg normális nem lesz a kaki. A bélflóra-regenerálót (Bio lapis vagy Gastroferm) krónikus esetben akár 1 hónapig is kaphatott volna a malac, és egyszerűen kevés vízzel hígítva naponta a szájába benyomni. Mivel krónikus volt a betegség, nem lehet egyértelműen a tünetek alapján megmondani, mi volt a baja. De legközelebb ennél szigorúbban és tudatosabban kell figyelni az etetésére, az nem normális, ha a malac hetekig nem szénázik, és beteg malac kondíciója mesterséggel etetéssel tartható fenn, ha magától nem eszik rendesen.

Nagy Nóra tengerimalac-tenyésztő

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »