11 éves boxerem reggelre elpusztult, az állatorvos bélcsavarodást említett...

11 éves boxer kan kutyám, a csupalélek Brúnó péntekről szombat reggelre elpusztult. Bár 11 éves volt, mégsem látszottak rajta az öregedés jelei. Nem őszült, bármikor kész volt a játékra, tartása büszke, mozgása gyors. A standardot túlnőtte, hatalmas jámbor, 55 kg-os, 72 cm marmagasságú jószág volt, aki a mai napig az én kiskutyámnak képzelte magát. Ölembe mászott, állandóan játszani hívott. Egy-két szemölcskinövés-eltávolítástól és fültisztítástól eltekintve orvosi beavatkozásra nem került sor nála. Jó fizikai állapotú, nem elhízott, gyönyörű, tekitélyt parancsoló megjelenése volt. Mindig szót fogadott, ha nem esett jól neki, akkor is. Legfeljebb egy ásítást fűzött hozzá, de megcsinálta. Nem bírta az egyedüllétet, így főként a telek nehezen teltek. Kint tartottuk, az udvarunk elég nagy volt. Főleg télen, amikor reggel elmentünk dolgozni és 5 óra után értünk haza, nemigen esett jól ebben a hidegben holtfáradtan vele szaladgálni. Azt mondták a szomszédok, hogy sírt napközben utánunk. Bárcsak többet lettünk volna vele! Követelte a szeretetet és a babusgatást tőlem, a játékot a férjemtől és a 9 éves lányunktól. Ha mi visszakoztunk, megugatott. Hozta a játékát és lökdösött vele - mindig kész volt a "vadulásra". Esküvőnk előtt vettük fél évvel. Kölyökkorát nagy családban, édesanyáméknál töltötte velem. Még az ágyamba is beengedtem, de kb. 2 éves korától - a sok csínytevései is közrejátszottak ebben - kint tartottuk a nagy udvarunkon. Kerítéseket gyártottunk, mert képes volt kiszaladni anyukámékhoz, megnézni, ott vagyunk-e - mindezt őrült iramban, a főút kellős közepén. Két bejárati ajtó is a lelkén száradt - de elismerem, mi is hibásak voltunk benne. A lányokkal sosem volt szerencséje, pedig kétszer is hoztak hozzá menyasszonyt. Ő tette volna a dolgát, de a szukák összeroskadtak alatta. Mi pedig nem voltunk elég ügyesek ahhoz, hogy segítsünk a dologban. Pedig de szerettünk volna egy kiskutyát tőle! 3 éve elköltöztünk faluról városra. Itt is sikerült kertes házat vennünk az ő kedvéért. Csak hát este 5-ig nem voltunk otthon. Már az is jobb volt a leklének, és megnyugodott, amikor hallotta, hogy a gazdiék a házban mozgolódnak. Kb. két hónapja vettük észre, hogy Brúnó a helyén ülve vakkangatott. Nem tudtuk az okát. Fázik? Tettem alá még több plédet. Magányos? Unatkozik? Erre fogtuk. Utólag visszagondolva, amikor kimentem hozzá, rögtön abbahagyta, de két-három óra múlva ismét rákezdett. Azt gondoltam, elfelejtette, hogy itthon vagyunk és azért csinálja. Mivel amúgy ezenkívül nem látszott semmi különös rajta, ezért úgy gondoltam, márciusban úgyis kell oltásra vinni és majd ott kérek egy alapos orvosi vizsgáltatot. Emlékeztem rá, hogy mikor kb. háromnegyed éve a szemkörnyékéről vettek le neki egy szemölcsöt és altatás előtt a doktor meghallgatta a szívét, mondta, hogy nem olyan tökéletes, kissé lentebb ver. De egyéb teendőt nem említett. Mindig este kapott enni. Imádta a zsíros kenyeret. Ügyeltem arra, hogy ebben a hideg időben fokozott kalóriát vigyek be neki. A kenyér mellé kapott mindig fehérjét is, ha más nem, volt tojás. Mindig habzsolt. Percek alatt el tudta tüntetni a kajáját. Én figyeltem oda a mennyiségre, azt hiszem, ő sosem tudta volna, hogy mi az elég. Mindent megevett, amit adtam neki. Pénteken este kutyatápot kapott (kb. 1 l mércényit), konyha maradékos vizet forraltam neki a nagy hidegre tekintettel. 10 percnél nem hagytam tovább állni - lehet hogy ez volt a baj? A tányérját azonban odakint tartottuk és amikor az ételét kiöntöttem, pár pillanat alatt ehető hőmérsékletűre hűlt. Brúnó beleszagolt, mondta a szemével, hogy meleg! Mondtam neki: várj egy kicsit, mindját eheted! Úgy is volt. Mire a lépcsőhöz értem, már hallottam, hogy eszi. Mikor bementem, láttam, hogy maradt még két krémes süti az asztalon. Imádja az édességet, ezért desszertnek kivittem neki. 1 db sütit egyszerre el szokott nyelni - meg sem rágja! Megette a két sütit. A vize be volt fagyva, ezért hoztam ki neki friss vizet. Mire kijöttem, láttam, hogy a kertben bóklászik - nagydolgát végezte. Jött inni, többször nekifogott, közben simogattam. Utólag visszagondolva kicsit izgatottnak tűnt. A szomszéd macskáját a tisztesség kedvéért megvakkantotta. Mondtam neki: menjünk a helyedre! Hogy a kedvembe járjon, bement, de mikor a lépcsőhöz értem, ismét kijött. Kicsit furcsáltam, de úgy gondoltam, lehet hogy még "morzsázik" egy kicsit. Az emeleti szoba ablakából néztük: bement a kiskertbe, szaglászott, ismét kakálni kucorodott le. Figyelt, szimatolt, megjelölte a megszokott helyeit és gyors léptekkel szaladt a ház felé - gondoltuk, megy a helyére. Reggel 9 órakor ment a férjem a boltba és akkor találta meg. A helye előtt 1 méterre az oldalán feküdt. Tiszta, őszinte szeme a végtelenbe nézett. Arca nem volt torz, szája kissé eltátva, nyáladzás nem látszott rajta, nyelve normális színű volt, a földre kicsit kicsúszott. Végtagjai nem voltak görcsösen behajlítva, úgy feküdt ott, mint nyáron a fa alatt, csak éppen nem horkolt. Fenekénél Kb. 10 cm-es normál széklet volt. A hasa fuffadt volt. Már meg volt meredve. Olyan fizikai fájdalmam volt, hogy csak ordítani tudtam. Elvittük az állatkórházba, mert a férjem a szomszédra gyanakodott, hogy esetleg nem mérgezte-e meg. Az állatkórházban azt mondták, hogy a legerősebb méregnek, pl. ha fagyállót iszik is, vannak tünetei, és a leggyorsabb lefolyású is kb. 1 nap mérgezéses tünetekkel. A hasát megkopogtatva azt mondta, hogy tele van levegővel és tudjuk-e, mikor hallhatott meg. Mondtam, hogy este 10 órakor még semmi baját nem láttam. Ő bélcsavarodást említett, de az infarktust sem vetette el. Én rosszul vagyok a gondolattól, hogy magában vívta meg haláltusáját, úgy hogy nem szólt, nem vonyított. Tudom, hogy nem sok esély lett volna megmenteni, de legalább láttam volna, hogy nincs segítség és talán még megkönnyíthettem volna vagy lerövidíthettem volna a szenvedését. Próbálom magam meggyőzni arról, hogy egy akut szívelégtelenség okozta a halálát és nem szenvedett órákig. A hasfelpuffadás pedig lehetett attól, hogy a jóllakott bendőben azért még egy darabig dolgoztak a kémiai folyamatok. Mert hát széklete volt mellette, de lehet hogy csak a végbélben lévő tartalom távozott kínjában. Nem tudom, mi történhetett. Hibákat biztos követtem el (kint tartottuk, egyszer kapott enni napjában és este tápra öntöttem meleg vizet, nem tulajdonítottam semmi különöst az éjszakai vakkangatásoknak). Nagyon hiányzik. Azóta nem tudok kimenni az udvarra. Éjszaka szívdobogással és leizzadva arra ébredek, hogy ő odakint milyen kínokat élhetett át egyedül. Jó lenne, ha elmondaná valaki pontosan a bélcsavarodás tüneteit és a lefolyását. Azt, hogy hogyan alakul ki, tudom. És azt is tudom, hogy a boxer mint kutyafaj hajlamos rá, és hogy nálunk utólag visszagondolva hemzsegtek a rizikótényezők. De hát évek óta ezek a mindennapi történések voltak. Mi történhetett most?

Szerintem igaza lehetett a kollégának, hisz ő látta a szegény elpusztult állatot. A gyomorcsavarral kapcsolatban pedig rengeteg cikk található az interneten.