Kb. 3 hete találtunk egy foxit, akit befogadtunk. Vörös foltok voltak a szőrén, melyek kezdenek lekopni, arra gondolunk, hogy a vörösiszapos helyről származik a kutya. Három sérülés is volt rajta, kettő begyógyult, a bal lábán azonban nem gyógyul egy kb. 5 Ft-nyi rész. Az állatorvos, akihez elvittük, először kullancs oltást adott neki, de kérésünkre sem nézte meg a sebeket. Másodszori elvitelkor épphogy ránézett és azt mondta, hogy ez egy betegség, a kutya nem tudja abbahgyni a seb piszkálását. Kék Lukács krémet adott, hogy minden másnap kenjük be és kötözzük. Mára is leszedte a kötést a kutya, s a seb nem igen gyógyul, holott a másik két seb már rendben.
A kutya kb. 2 éves. Nagyon tud félni, biztosan az átélt megpróbáltatások miatt, mert sokáig kóborolt, autók alatt aludt. De most már szeret bennünket és szeretjük.
Az előző kutyánkat, akit soha nem felejtünk el, állatorvosi hiba miatt veszítettük el. Nem tudnánk ezt újból elviselni és ez a kutya sem érdemelné meg (egyik sem), hogy ne legyen róla maximálisan gondoskodva.
Az az állatklinika, amelyben maximálisan bízunk, sajnos 20 km-re van és a foxit nem tudjuk vonaton beszállítani, egyébként is 12 kg. Nagyobb a többi foxinál. Egyébként nagyon eszik, mégsem hízik, mert nagyokat ugrál.
Megköszönném a tanácsukat.
Sajnos ez egy olyan kérdés, amire nem lehet más választ adni, mint azt, hogy látatlanban erről nem lehet nyilatkozni. Egy ilyen folt sokféle ok miatt lehet, sokszor még többszöri vizsgálat után sincs biztos diagnózis. És akkor a kezelésről még nem is beszéltünk. Csak azt tudpom ajánlani, meg kell szervezni, hogy valahogy autóval tudják elvinni a távolabbi rendelőbe.