Tisztelettel köszöntjük! Két kutyust szeretnénk összeszoktatni, ebben kérnénk a segítségét. (A www.haziallat.hu-n megnéztük az összeszoktatással kapcsolatbancikkeket) A kiinduló helyzet: 5 és fél éves Bichone frise 6 kg-os hím kutyánk (Alfa) közel egy évet élt együtt fiával, a 2 kg-os Benivel. 4 napja Alfát elgázolta egy autó és azonnal meghalt. Beni is mellette volt, de ő fizikai sérülés nélkül megúszta. Úgy gondoltuk, hogy – mivel egy évet éltek együtt az apjával igen nagy egyetértésben és harmóniában – az a legjobb, ha gyorsan társat szerzünk mellé. Ezért a 2. nap elteltével vásároltunk egy 3 hónapos Bichone frise hím kölyköt, tehát tulajdonképpen alig volt egyedül. Kérjük segítsen, hogy ebből a helyzetből kiindulva hogyan szoktassuk őket össze, hogy Beni ne veszítse el otthona biztonságát és szeressék egymást?!?
Beni nagyon aktív, játékos, vékony csontozatú, egészséges szellemű kiskutya. Jelenleg az új jövevényt fenntartással kezeli (két nap tapasztalata), elvonul (ahogy az apja is tette vele annak idején), de nem elmenekül. Ezt abból gondolom, hogy többször felvettem az ágyra, a védett területre, de egy kis simi után magától leugrott. A kiskutya most ugyanakkora súlyú (3 hónapos) mint a Beni. Nagyon barátságos, aktív, élénk. A tenyésztőnél jó körülmények között 2 testvérével élt idáig. Hármójuk közül ő volt a rangsorban az utolsó. Valószínű akkora lesz, mint Alfa, mert láttuk a szülőket. A korábbi kutyusok viszonya: Az elmúlt 1 év alatt ennivalón soha nem vesztek össze, bár külön etető-itatójuk volt (30 cm-es térségben). Az ivást mindig egy tálból végezték. A főétkezést követően átjártak egymáshoz . A kicsi volt mindig a provokatívabb a játék kezdeményezésében, társa szívesen fogadta. Egymás ennivalójából gond nélkül ehettek.
Alfa volt a főnök, Beni mindig őt „másolta”. A póráz nélküli sétát 4 nap alatt elsajátította, nagyon figyelt a nagy minden mozdulatára. A többi kutyával normális viszonyban voltak, remekül szocializálódtak. Fizikai szempontból nem volt köztük nagy különbség, mert Alfa hátsó lába műtött volt, ezért kímélte. A kicsi fürgeségével kompenzálta Alfa erőfölényét, mivel többnyire el tudott menekülni. A nagy az elején nem, nem később nagyon jól viselte, mondhatni élvezte a kicsi közeledését, mert akkor az jól megdögönyözte. Kérdéseink: 1) Aggódunk, hogy az új jövevény testi fölénye nehogy „leigázáshoz” vezessen, hiszen jelentős lesz köztük az erőkülönbség. 2) Hogyan szoktassuk őket össze, hogy szerető társak legyenek? 3) Mit tegyünk, és mit ne tegyünk? 4) Mire törekedjünk a rangsorral kapcsolatban? Hagyjuk, hogy magától kialakuljon? Úgy gondoljuk, hogy akkor úgyis a kölyök lesz az erősebb a testi erejénél és határozottságánál fogva, ezért ő lesz a főnök.
Ha így van, hogy tudunk Beninek segíteni. Lehet, hogy az idősebb okán Beni lesz a főnök? Ebben az esetben Benit hogyan segíthetjük? 5) Érdemes-e Beninek egy olyan helyet kialakítani, ahova ha akar, mindig visszahúzódhat/menekülhet? Ez nagyon bejött az Alfánál. Ilyen biztos hely jelenleg az ágy, amire a kicsi még nem tud felugrani valamint a másik szoba, ahonnan tiltjuk a kölyköt. 6) Mi az a szituáció, konfliktusmélység, amikor közbe kell lépnünk, hogy ne mérgesedjen el a viszony? 7) Jól gondoljuk-e, hogy Beninek, mint régi kutyusnak most sokkal nagyobb figyelmet, szeretet érdemes adni. A konkrét tanácsokon, alapelveken kívül, tud-e valamilyen irodalmat ajánlani az összeszoktatással kapcsolatban? Előre is köszönjük a segítségét. Tisztelettel: Lévay Katalin és Kalmár István (06-30-35564744)
- Nem volt jó az "azonnal társat szerzünk mellé" gondolat !!! - A "főnök" kilétét nagyon sok tényező és természetesen nem utolsó sorban a gazdi is befolyásolhatja. A szmszerinti válaszok: 1.) Ne aggódjatok ! Ha az új kutya a rátermetteb, nagyobb, erősebb, akkor a másiknak is meg a gazdiknak is tudomásul kell venni. A legrosszabb amikor egy falkavezér tulajdonságok nélküli kutya - valamilyen okból, - még is falkavezérként próbálkozik. 2.) A rangsor beállításról több kutya együttes tartásáról írt szakmai írásom el tudom küldeni ha küldtök egy e-mail címet. 3.) Lásd. 2.) pont 4.) lásd. 1.) pont 5.) Igen, mind a két kutyának kell ilyen saját hely. De ne az ágy !!! Egyenlő esélyt elve !!!??? Ráadásul az embertársak pihenőhelye ami szinte minden esetben jól kiemelkedik a felszínből ami által kiválló megfigyelő hely, meg általában átlagon felüli kényelmet is nyújt - ezért az egyik fontos komponens a dominancia és a falkarangsor dologban. 6.) Amikor valamelyik kutya testi épsége veszélyben van, vérző sérülés történt. 7.) Nem gondoljátok jól.