Kiderült, hogy az Illatos útról elhozott kutyusunknak gerincferdülése van...

Tegnap kihoztunk egy 6 hetesnek mondott kölyköt az Illatos útról. Azt, hogy hogyan értem el, hogy lehessen kutyus itthon (nem kertes), azt, hogy milyen élmény odamenni egy állatbarát kutyaimádónak (pedig kb.15 percet voltunk ott), le sem írom, mert sajnos van más, amit, ha nem írok le, megőrülök. A kölyköt elvittük azonnal egy jó állatorvoshoz (más Illatos úti kutyákat is gyógyított már), megvizsgálta, adott be neki egy szopornyica elleni nagy adag oltást és megbeszéltük, a kutyust 3 hét múlva vihetjük az oltásai elkezdésére. Mert akkor még nem volt semmi baja. Aluszékony volt, bújós, alig nyöszörgős-korhoz méltóan. Evett picit, ivott (muszájból) és közvetlen elhozatal után nálunk az első széklete normális volt, mi ezt el is mondtuk a doktornak. De este hasmenése kezdett lenni (gondoltuk a mi általunk adott táptól - forró vízbe áztatott junior szárazkaja), de mikor nem akart enni, sem inni, az már kezdett nem tetszeni. Hajnali négyig fent voltunk vele, kínáltuk, itattam, mikor felkelt, de semmi csak hasmenés - persze egyre hígabb, mivel akkor már jó 8-10 órája nem evett csak ivott. Reggel első dolgunk volt hozni neki nagyon-nagyon finom babakutya konzervkaját meg bélflóra-erősítőt kutyaorvos rendelő-gyógyszertárból; felhívni a doktort, aki javasolt egy hozzánk közelebb rendelő kollégáját. Felhívtuk, mondta: mehetünk azonnal a kutyussal. Megvizsgálta, a hőmérséklete picit alacsonyabb volt, mint kéne, de ami a nagyobb baj: kakilt ott is vizsgálat közben és kiderült: valami véres bélgyulladás vagy hasonlója van. Tovább vizsgálta: gerincferdülése is van, ami még nem olyan nagy gond, de a kis gerince vége nem igazán fejlődött ki teljesen, a hátsó lábai is visszamaradottak (ezt én ma vettem észre, mert tegnap nem, de ma a sok fájdalomcsillapító szuri után itthon először láttam gyalogolni :( ). Én itt ennél a pillanatnál kirohantam a rendelőből, 3 perc múlva vissza bírtam menni nagy nehezen, addig a párom volt bent, kapott sok-sok szurit, féreghajtót (az Illatos úton azt mondták, hogy ott is kapott), és kiderült, hogy fogai 4 hetes szinten vannak... Abban maradtunk, hogy meglátjuk, mit hoz a holnap meg a sok gyógyszer, a doktornő írt "receptet", mit főzzek neki (rizsnyák, csirkemell szétfőzve, inni húsleves) kapnia kell itthon negyed széntablettát napi 3-5-ször. Hazajöttünk, beadtam neki a széntablettát, elkezdtem főzni a kis kajáját, megvártam, míg felébred, adtam neki inni (gyengéd erőszakkal beletuszakoltam 10 ml kézmeleg levest fecskendővel), aztán vissza aludni. Rá egy órára újra felkelt, akkor próbáltam a rizses dolgot adni, de egy fél falatot sem nyel le, köpi ki, sír, ha vigasztalom, bújik (első perctől nagyon együttműködő, nem sírós, okos, tündéri kölyök) panaszkodva, nyüszögve alszik el, már a cicit sem keresi... Most du.4 óra, este visszük a doktor úrhoz Budapest másik végére (szegény, eddig nem volt baja az autózással, de délben a doktor nénitől hazafelé már öklendezett, mikor kiszálltunk) kakimintával (hogy azt honnan veszek, nem tudom, mert mivel nem eszik, nem is kakil) és miután megcsinálta a bakteriológiai vagy hasonló tesztet, akkor beszélgettünk el arról, hogy vigyük-e röntgenre holnap a gerince miatt, mert hátha nem súlyos (igazából az a probléma, ha maga a gerinccsatorna túl vékony, nem vezeti a gerincvelőt és akkor az egyik orvos szerint fél évesen meghal, a másik szerint kinövi...) vagy ne kínozzuk tovább, mert "felesleges"... Na de ki dönti el, hogy felesleges-e?! Szóval itt ülök, nézem a kis dobozát és már fizikailag rosszul vagyok, pedig nagy önmegtartóztatás árán nem gondolok bele a dolgokba, hanem amikor kijön és bújik vigasztalom és biztatom, hogy erős kutyus legyél, meggyógyul a kutyus, egyél-igyál szépen, szép, okos, nagy kutyus leszel, ha erőske vagy... és mindezt kedves, bátorító hangon, miközben az asztal szélét szorítom, annyira fáj… A párom nem is akart kutyát, mert panel és kicsi neki, nagyon nehezen meggyőztem őt is és a főbérlőt is (aki a párom édesanyja és akik itt 20 évig laktak kutya nélkül), hogy legyen. Kinéztem egy 4 hónapos kutyust, elmentünk érte, de a párom félt, ha neki nem tetszene bármely okból, akkor én biztos utálni fogom őt, pedig megígértem, hogy csak megnézzük és együtt döntünk. Aztán a gondozó egyből oda vitt egy alom kölyökhöz, hogy egy napja hozták őket, el voltak egy meleg helyre rakva - a vizsgálóban - és a páromnak megtetszett ez a kis picur, én meg elfogadtam ezt... Látszólag, mert mire haza értünk a rosszullétig sírtam magam, hogy mi nem ezért mentünk, hanem azért a másik kutyáért, és az várt minket, tudta hogy megyünk és most otthagytuk még egy éjjelre a hidegbe, és még csak meg se néztük. És nagyon-nagyon nehezen nyugodtam meg. Odáig jutott a dolog, hogy a párom 4 óra őrült sírás után ráállt, hogy visszamenjünk azért és a picit visszavigyük. De addigra meg rájöttem, megnyugtattam valahogy nagy nehezen magam, hogy akkor meg a picivel mi lesz, mit fog hinni... És akkor még csoda, hogy csak a kocsiban kezdtem pityeregni a látottakon, és nem bent. Direkt nem néztem nagyon körül, míg gyalogoltunk bent, mert ismerem magam: a kutya az tényleg a hozzám legközelebb álló élőlény a világon- embereket, rokonokat is beleértve. És ez pici korom óta így van, a kutya a jegyem a kínai horoszkópban is, és én esküszöm, nem vagyok őrült, de ez nekem is sok volt most így.

Gratulálok, Ön egy igazi jóérzésű ember!