Lassan 4 hete találtuk a képen látható, kb. másfél- két éves drótszőrű fiú tacsit. Valaki magára hagyta vagy elkóborolt hazulról. Már volt egy kutyánk, egy 8 hónapos kis keverék szuka. Igazából nem is akartam még egy kutyát, de nem akartam magára hagyni ezt a kis jószágot, s azóta nagyon meg is szerettem (pedig hetente átülteti az udvaron a bokrokat :o). Gondoltam, a másik örülni fog neki, hiszen egész nap dolgozunk, senki sincs otthon, így nem lesz egyedül. Eleinte jól is fogadta, játszott vele, de amióta rádöbbent, hogy ez a pici nem csak vendégségbe jött hozzánk, hanem végleg, azóta marja, folyton "csipkedi", ha megsimogatom, ha ránézek, már tolja félre, az étkezésről ne is beszéljünk, addig be kell zárnom a garázsba, amíg ez eszik. :o(
Most szegény kis jövevény egyre gyakrabban menekülne, de az udvarból már nem tud kimenni, minden lehetséges megoldást megszüntettünk, mert néhányszor már elindult "világgá", szomorúan, lehajtott fejjel. Most nem tud elmenni, csak próbál mindig elrejtőzni valahova. Megfordult a fejemben, hogy megpróbálom tovább ajándékozni valakinek, de nagyon szeretem, ő is ragaszkodik hozzám, hálás minden szóért, simogatásért.
Várhatok-e arra, hogy a másik viselkedése meg fog változni? Mindkettő ivartalanítás előtt áll, ez fog-e változtatni a helyzeten?
Természetesen az ivartalanítás segíthet a dolgon, mindenképpen jó ötlet. A "féltékenységet" (mert erről van szó) azonban kutyáknál is nehéz kezelni. Hosszú idő, türelmes bánásmód szükséges (amivel a "régi" kutyust próbáljuk biztosítani arról, hogy továbbra is szeretjük), de még ebben az esetben sem biztos a siker. Ilyen problémákra csupán maga az idő is gyógyír lehet.
