A fürdőszoba a legtöbb esetben otthonunk legkisebb alapterületű helyisége, amelynek berendezésekor a dizájn mellett különös hangsúlyt kell fektetni a helytakarékos megoldásokra. Az alábbiakban a legjobban szem előtt lévő bútorral, a számos fürdőszobában megtalálható tükrös szekrénnyel foglalkozunk.

A tükrös szekrény sajátosságai

Ki ne tudná felidézni azt a filmes klisét, amikor a szereplő a mosdókagyló fölé hajol, majd kinyitja a szemmagasságban található kis fali szekrényt, kiveszi belőle a fogkeféjét vagy valami pirulát, majd azt becsukva hosszasan vizslatja arcát a tükörben. Ebből is látszik, hogy mennyire hozzátartozik a fürdőszobák képéhez a tükrös faliszekrény. De minek is köszönheti népszerűségét ez a bútordarab? Leginkább annak, hogy mindig kéznél van, és emellett sokoldalúan használható is, hiszen az ajtók tükörborítása jelentősen növeli a teret a jellemzően nem túl nagy alapterületű fürdőszobákban. Kis mélysége ideális tárolóhelyet biztosít a mindennap használatos szájápolási és egyéb tisztálkodási eszközök, szerek számára.

Forma

Formavilág tekintetében ma egyértelműen a szögletes vonalak uralják a fürdőszobabútorok kínálatát, ez alól természetesen a tükrös szekrények és polcok sem képeznek kivételt. Aki nem szeret válogatni, annak a legjobb, ha komplett fürdőszobabútort választ, hiszen ennek sokszor részét képezi a tükörrel rendelkező kisszekrény is. Egyre népszerűbbek a minimalista stílusú modellek is, ahol a nagyméretű tükör mögött szinte észrevétlenül bújnak meg a rejtett tárolóhelyek.

Szín

A legnépszerűbb színnek mindig is a fehér számított, és ez nincs másként manapság sem, hiszen a könnyű tisztíthatóság mellett fontos előnye, hogy a legtöbb csempéhez kiválóan passzol. Aki egy kis változatosságra vágyik, az a nagy választéknak köszönhetően ma már bármilyen fa vagy akár alumínium burkolattal beszerezheti a neki tetsző modellt.

Extrák

A fürdőszobai tükrös szekrények - a régebben jellemző rozoga műanyag darabokkal ellentétben - ma már nemcsak precíz munkával és minőségi anyagokból készülnek, de ezenkívül több - a mindennapi használatot megkönnyítő - extrával is rendelkeznek.

  • A szekrénybe szerelt konnektor megkönnyíti a borotválkozást és a hajszárítást, de a szekrény tárolásra is használható ezen elektromos készülékek számára.
  • Az állítható polcközök a szekrény egyéni igényekhez való igazítását segítik, míg az üvegpolcok a könnyebb áttekinthetőséget szolgálják.
  • A csapódásgátló zsanérral felszerelt ajtók csendes használatot biztosítanak, továbbá védik a tükrös felületet az esetleges sérülésektől.
  • A külső LED világítás általában a tükör jobb használhatóságát segíti elő, míg a szekrény belsejébe szerelhető - gyakran mozgásérzékelős - világítás a tárolóhelyek közötti gyorsabb eligazodást szolgálja.
értékelés