Nő az örökbefogadási kedv, de még mindig sok kutyára vár altatás

5
Nő az örökbefogadási kedv, de még mindig sok kutyára vár altatás
Egyre javul a kutya örökbefogadási kedv Magyarországon, de még több befogadóra lenne szükség, hiszen a gyepmesteri telepekre kerülő kutyák több mint felére altatás vár.

örökbefogadás, kutya, menhely

Budapest, 2010. április 15. - Hazánkban jelenleg 52 regisztrált állatmenhely működik, 6000-7000 férőhellyel, emellett 99 gyepmesteri telep is van, de mivel ez utóbbiak feltétel nélkül átveszik a kutyákat, ezért zsúfoltak és nagy számban kénytelenek elaltatni az állatokat. A kutya örökbefogadási kedv javult hazánkban a korábbi évekhez képest, és remélhetőleg ez a tendencia folytatódik a jövőben is. A legtöbb örökbefogadó fiatal - maximum 3 éves -, ivartalanított, középtermetű, kiegyensúlyozott, gyerek- és macskabarát kutyát keres, a fajtatiszták jóval népszerűbbek, mint keverék társaik.

 

„Az állatmenhelyek nincsenek a legjobb helyzetben, mivel elsősorban az 1%-os felajánlásból és önkéntesek segítségéből, adományaiból tartják fenn magukat" - mondta el Dr. Temesváry Kriszta, a Felelős Állatbarátok Egyesületének (FABE) elnöke. Az állatmenhelyekkel szinkronban, önkormányzati intézményként működnek az ún. gyepmesteri telepek, melyek működését szigorú jogszabályok és egyéb irányítási eszközök határozzák meg. Magyarországon 99 gyepmesteri telep található, feltétel nélküli átvételi kötelezettséggel, mely gyakran túlzsúfoltságot és magas számú altatást eredményez. Például az illatos úti gyepmesteri telepen évente 3206 kutya (1617 leadott, 1589 kóbor) szorul 94 férőhelyre, és országos mértékkel mérve is a gyepmesteri telepre került kóbor kutyák több mint felét kell évente elaltatni. „Ennek csökkentése érdekében az állatmenhelyek komoly munkát folytatnak a felelős állattartás és a felelős örökbefogadás népszerűsítésére, és a gyepmesteri telepekről való áthelyezésre, mivel ott a kutyákat csak a jogszabályban leírt két hétig kötelesek tartani" - tette hozzá Dr. Temesváry Kriszta.

kutya, menhely, örökbefogadás
Hazánkban nehéz megbecsülni a kóbor kutyák pontos számát, de több tízezer kutya lehet az utcákon, leginkább Budapesten, Pest megyében és az ország keleti részén. A menhelyek nemcsak ezeknek a kóbor kutyáknak a befogadásával, ellátásával, állatorvosi kezelésével foglalkoznak, hanem igyekeznek megfelelő, végleges otthont is találni számukra örökbefogadás útján. „A hazai örökbefogadások számát nem lehet pontosan megbecsülni, de szerencsére évről évre javuló tendenciát mutatnak" - mondta el Dr. Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő. Az örökbefogadások száma nagymértékben függ a menhelyek munkájától.

Dr. Orbán Zsófia, a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség elnöke ismertette, hogy az elmúlt évben 50% körül alakult az örökbefogadási ráta a Szövetség több mint 30, menhelyeket üzemeltető tagszervezeténél. A felelős állattartás fontosságára a fenti szervezetek és egyre több állatmenhely is kiemelt hangsúlyt fektet, leginkább az oktatás, szemléletformálás terén. A MÁTSZ ennek érdekében már két alkalommal is kiadta „Állati bölcsességek" című Oktatói Kézikönyvét, mely tanárok számára nyújt segítséget a témában.

Az örökbefogadás folyamata ennek jegyében körültekintően és rendkívüli alapossággal folyik, ún. Örökbefogadási Szerződés megkötésével, amelynek egyeztetett szövege tartalmazza az új gazda kötelezettségeit, valamint egy kijelentést arról, hogy ha nem tudja biztosítani az állat számára a megfelelő életkörülményeket, köteles azt a menhelyre visszajuttatni. A felelős állattartást és az Örökbefogadási Szerződés betartását a menhelyek előzetes terepszemlével, felvilágosítással, információs anyagok elkészítésével, utólagos ellenőrzéssel és folyamatos kapcsolattartással készítik elő és tartják kézben.

 

Háttérinformációk:


Felelős Állatbarátok Egyesülete

Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség

MGSZH Központ Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság

értékelés