Degu a kabátujjban, avagy cselezzük ki az állatorvost!

Ahogy az emberek, úgy az állatok is megbetegszenek - nincs ez másképp a deguknál sem. Sok-sok történetet hallhat az ember a gazdiktól, hogy kedvenceiket kész tortúra bevonszolni az állatorvoshoz. Ez a része az orvoslátogatásnak a könnyebbik fele a deguknál, bár amikor a második alkalommal kellett vinni őkelmét, hosszas kergetőzés után lehetett csak kivenni a biztonságot nyújtó lakból.

Első degum, Fülöp - aki neve ellenére kislány volt - még nem volt egyéves, amikor a szürkehályog kialakult a szemén. Hamar megszokta és ezzel vígan élt 4 és fél éves koráig, bár gyakran kellett csepegtetni a szemébe. A doktornál még nyugodtan tűrte, ám itthon sokszor hiába mentünk utána a csepegtetővel: ahogy Fülöp menekülőre fogta és iszkolni próbált, a szemcsepp a kezemen, vállamon, nyakamban landolt; vagy ha mégis sikerült a szemébe cseppenteni, azonnal kirázta belőle, majd természetesen megsértődött, ahogy az egy igazi degutól elvárható.

Csipit nem látta sokszor orvos, de amikor a farkincáján levált a bőr, rohantam vele a rendelőbe. Ott békésen tűrt mindent, de amikor hazajöttünk, közel két órán át hangosan csipogta el, mi történt vele. Ilyet soha nem tapasztaltam, hogy egy kisrágcsáló elpanaszolja bánatát. Fájdalmas meséje alatt Fülöp sürgött körülötte, csitította testvérét.

Mit volt mit tenni, bementem a röntgenbe és nekivetkőztem, hogy degucskámat előbányásszam. Másnap szinte ugyanez történt, ám harmadnap kicseleztem: gumis ujjú kabátban mentem, így Fifi hoppon maradt, bármilyen serényen is próbálkozott, hogy újra elbújjon...