Nyitva a ketrecajtó, a deguk sehol!

Hazatérve döbbenten tapasztaltam: nyitva a ketrecajtó, deguk sehol! Még szerencse, hogy az erkélyajtót becsuktuk.

Jó pár éve, augusztusban történt, mikor Fülöp egyéves, Csipi pedig négy hónapos volt, s vendégségbe mentünk. Elindulás előtt búcsú a két kislány degutól, egy kis nasi és simogatás, no meg a szokásos mondat: - Jó kislányok legyetek!

Hazatérve azonban döbbenten tapasztaltam, nyitva a ketrecajtó, deguk sehol... Nyitva hagytam!!! A lakásban hőség, hiszen az erkélyajtót becsuktuk, még szerencse...

Azonnal elkezdtük keresni a két csavargót: szerencsémre Fülöp, aki amúgy sem volt félős, az étkezőben az asztal alatt várakozott, hogy visszakerülhessen a biztonságot nyújtó ketrecbe. Felkaptam a földről és visszatettem, majd kapott egy vigasztaló mazsolát, de ekkor még nem tudtam, hogy Csipi után komoly hajszát kell folytatnunk.

Deguvadászat

A vészhelyzet okán az erkélyajtót továbbra sem nyitottuk ki, nehogy kiszaladjon és rossz vége legyen a kalandnak. A lakásban 35 fok, Csipi sehol, kerestük a belső szobákban, hisz úgy láttuk, arra futott, de semmi. Folyt rólunk a víz, de nem adtuk fel, a lakásban KELL lennie.

Fél órás keresés után kimerülve a melegtől, az izgulástól, hogy nincs-e a szekrény mögött, amit meg se lehet mozdítani, lehuppantam a szobámban az ágyra. Mikor körülnéztem, nem más, mint Csipi ült a hangszóró tetején és kajánul nézett rám, mintha ezt mondta volna a tekintete: - Gazdi, hát itt vártalak, mit rohangáltál annyit?! :)

Nevetve indultam hozzá és tettem vissza Fülöp mellé, aki szintén vigyorgott a figyelmetlen gazdira. Tanulság: nézd meg, mielőtt elmész otthonról, hogy becsuktad-e a ketrecajtót!

Arról, hogyan kommunikálnak ezek a bűbájos kis lények

Csipike egy vasárnap este nagyot visított és mivel sötét volt, nem láthattam, mi történt, csak szóltam neki: - Ne kiabálj, te kislány! De biztos, ami biztos, odamentem hozzá és láttam, hogy a farokbojtját elvesztette és dőlt belőle a vér e baleset után. Mit tehettem, rohantam vele az orvoshoz. Nyugodtan várt a szállítóboxban, én annál idegesebben, míg az orvos csonkolta, és nem nyugtatott meg, amikor azt mondta, elképzelhető, hogy Csipi sokkot kap és akkor nem tudja, mi lesz.

Szerencsére ez nem következett be, ám amikor hazamentünk és visszatettem Fülöp mellé, Csipi elkezdett csipogni, ami közel másfél órán át tartott.

Elmesélte Fülöpnek, hogy mi történt vele. Hiába próbáltam valami finomsággal elterelni a figyelmét, nem sikerült, csak mondta-mondta a magáét. Figyeltem őket - Fülöp körülrajongta a sebesültet, simogatta, rágcsálta őt. Ezt a viselkedést akkor is megfigyelhettem, amikor Fülöp felső metszőfoga begyulladt, feldagadt a pofija és a kezelését csak altatásban lehetett megoldani. Aludt még, amikor hazavittem és visszatettem a zsákba, amiben aludni szoktak. Csipi odament hozzá, nyalogatta és bökdöste, hogy játsszon már vele. Mikor rájött, hogy ez nem megy, békésen ráfeküdt és együtt szunyókáltak.

Két új kislány degum, Mazsi és Fifi is csivitelnek, bár ebben, ahogy korábban is írtam, Fülöp volt a nagymester. Négy degu, négyféle hang - érdekes, hogy Mazsola hangja rekedtes, Fifi visítós, de nem egy szószátyár degu, Csipi rövid, csipogó hangokat adott, míg Fülöp mindenfélét. Bizonyára kiderül e sorokból is, hogy Fülöp volt a fő kedvenc, de nagyon szerettem Csipit és most Mazsolát és Fifit, de valahogy Fülpike nélkül nehezebb az élet.