Megválasztották a legszebb és a leghosszabb tacskót
Több mint 110 tacskó, illetve tacskó keverék gyűlt össze 2019. augusztus 4-én a szabolcsi találkozón. Olyan sztárok is jelen voltak, mint Kalán, a celEb. Az Erdei Tornapályán összegyűlt földszintes ebek és gazdáik színes programokon vehettek részt, a legszebbek pedig az élmények mellett értékes ajándékcsomagokkal tértek haza.

A rendezvényen az első száz tacskó ajándékot kapott, így sajnos egy páran jutalomfalat nélkül maradtak, ugyanis több mint 110 tacskó, illetve tacskó keverék gyűlt össze 2019. augusztus 4-én a szabolcsi találkozón. A neve ellenére nem csak a megyéből érkeztek virslikutyák, hanem Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megyéből, de még Budapestről és Szlovákiából is ellátogattak Nyíregyházára a fajta szerelmesei.

ds9_8541

Megválasztották a legszebb és a leghosszabb tacsit is

A találkozó legidősebb tacsija a nyíregyházi Sunny volt, a maga 13 évével. Volt rövid, szálkás és hosszúszőrű, méret szerint normál, törpe és kaninchen, szín szerint pedig fekete-cser, barna és egészen különleges színváltozatúak is.

ds9_8351

A rendezvény nyitott szellemét mutatja, hogy nem csak a tacskószerű kutyusok látogattak el a találkozóra. Többek között csivava, whippet, schnauzer, orosz agár és vizsla is fel-felbukkant a sok apró eb között.

A tacskók több versenyszámban is megmérettettek a nap folyamán. A Leghosszabb kutyusnak Stoki bizonyult, míg a Mentett/Keverék kategóriában Masnit választották a legszebbnek. A Felnőtt fajtatiszta tacskóknál Bors lett az első helyezett, a Kölykök közül pedig épp a Szlovákiából érkező Daphnera esett a zsűri választása.

img_20190804_162304

A versenyek között bemutatók szórakoztatták a közönséget

Láthattak többek között agility, mantrailing, engedelmes és trükk bemutatókat is. Az eseményen tiszteletét tette Kalán kutya is, akit a közösségi médiában nagyon sokan követnek és általa az örökbefogadás, illetve az ideiglenes befogadás szépségeibe is bepillantást nyerhetnek.

Az örökbefogadás, ideiglenes gazdiság témával természetesen az Állatbarát Alapítvány és az Eszkuláp Állatvédő Egyesület standjánál is találkozhattak az arra fogékonyak. Remélhetőleg az ebek, illetve gazdáik között ismeretségek, akár életre szóló barátságok is születtek. Már többen jelezték: alig várják a harmadik Szabolcsi Tacsi Talit!

értékelés