Nálatok is sláger a Geomag mágneses építőjáték? Szeretitek, bár néha túl nagynak tűnik a csomagolás a benne lévő tartalomhoz képest? Többször elgondolkodtatok már azon, hogy ha egyre többen küzdenek a környezettudatos életmódért, akkor miért csomagolnak mindent még több szemétbe?

Minden része újrahasznosított

A Geomag mágneses szettek már önmagukban is a kedvencek közé tartoznak, ha fejlesztő gyerekjátékokról van szó. Főleg, ha még mindezek a játékok újrahasznosított műanyagból készülnek, akkor már igazán nem lehet okunk panaszra. Sőt, mivel alapjában véve tökéletesen megegyeznek a korábbi társaikkal, így ha csak egyszerűen odaadjuk a gyereknek, elsőre biztosan nem fogja észrevenni a különbséget. De mivel ez egy nagyon fontos információ, így mindenképp beszélni kell róla. Remek alkalmat teremt a környezettudatosság hangsúlyozására és az azzal kapcsolatos ismeretek bővítésére.

Például jó játék találgatni, hogy vajon milyen műanyag újrahasznosítása során érte el a jelenlegi formáját, azaz “mi volt előző életében?”. Gyermeki ésszel szinte logikus, hogy minden esetben egy kisebbeknek készül játék volt az elődje, ami már nem kellett a gazdájának, vagy épp kinőtt belőle a gyermek.

Szabadon kombinálható játékok

Ahogy említettük, a Geomag Green Line tökéletesen megegyezik és kompatibilis az eddig megjelent összes szettel, azaz a csillogós lányos, a világítós vagy épp a mechanikus készletekkel egyaránt. A legjobb, ha egyben tároljuk a készleteket, így bármikor kedvükre építhetnek nagyobb és összetettebb építményeket. Persze érdemes követni néha az útmutatót, de lehet-e határt szabni a gyermeki képzeletnek? Lehetni lehet, de nem érdemes.

Izgalmasabbnál izgalmasabb alkotások születnek pusztán a képzelet segítségével, így nem ritka, hogy a legszebb alkotások megörökítésre kerülnek. Persze kortól és nemtől függően különböző építmények születnek, hiszen míg a lányok inkább házakat, ékszereket építenek, addig a fiúk járműveket és mechanikai dolgokat.

Mivel a játék nagyon nagy mértékben fejleszti a finommotorikát és a kreativitást, így nem meglepő, hogy hamar a szülők kedvencévé válik. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül strapabíró és tönkretehetetlen darabok, így akár több generációt is kiszolgálhatnak.

A Green Line külön érdekessége, hogy kis tárolóinak hála az összepakolás során szinte azonnal látható, hogy hiányzik-e belőle darab és ha igen, miből és mennyi.

Bárkinek is szánod ajándékba, saját gyermeknek vagy épp rokonnak, mindenképp telitalálat. Garantáltan mindenki örülni fog neki, legyen szó gyermekről vagy szülőről, hiszen igazán sokszínű és kreativitást hatékonyan fejlesztő játékról van szó.

értékelés