A kutyák nem szeretik azokat, akik utálatosak gazdájukkal

5
A kutyák nem szeretik azokat, akik utálatosak gazdájukkal
A kutyák nem szeretik azokat az embereket, aki utálatosak gazdájukkal, és ételt sem fogadnak el olyantól, aki semmibe veszi gazdájukat - derítették ki japán kutatók.

A Kiotói Egyetem szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy az ebek képesek arra, hogy szociálisan együttműködjenek, ez a képesség csak a fajok igen kicsiny számára jellemző, leginkább az emberre és más főemlősökre.

Fudzsita Kazuo professzor kutatócsoportja 18 kutyát tesztelt három csoportban szerepjátékokon keresztül, amelyek során az ebek gazdáinak ki kellett nyitni egy dobozt. Mindhárom csoportban a gazdit két ember kísérte, akiket a kutya nem ismert korábbról.

  • Az első csoportban a gazdi segítséget kért a két idegen egyikétől, aki azonban elutasította őt.
  • A másodikban kért és kapott is segítséget az egyik illetőtől. Mindkét csoportban a harmadik személy semleges maradt, nem utasította el a segítséget, és nem is vett részt a segítségnyújtásban.
  • A harmadik, kontrollcsoportban, egyik illető sem lépett kapcsolatba vele.

 

Miután a kutyák végignézték a dobozok kinyitását, ételt ajánlott nekik a szobában tartózkodó két ismeretlen.
Azok a kutyák, amelyek végignézték, hogy gazdijukat elutasítják, nagyobb valószínűséggel fogadták el a kaját a semleges személytől, és semmibe vették a kínálást attól, aki elutasította - mondta el Fudzsita.

Azok a kutyák, amelyek gazdája segítséget kapott, és azok a kutyák, amelyeknek gazdája nem lépett kapcsolatba az idegen személyekkel, nem részesítette előnyben a két idegen egyikét sem.

Először fedeztük fel azt, hogy a kutyák képesek szociálisan és emocionálisan értékelni az embereket függetlenül közvetlen érdekeiktől. Ha a kutyák kizárólag önérdekből cselekedtek volna, nem lett volna különbség a csoportok között és nagyjából azonos számú állat fogadta volna el az ételt minden egyes személytől.

"Ez a képesség kulcstényező a magas szinten együttműködő társadalom építéséhez, és ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kutyák ezt a képességet képesek megosztani az emberrel" - magyarázta Fudzsita.

Ez a jellemvonás a gyermekeknél mintegy hároméves kor körül jelentkezik - írták a kutatók tanulmányukban, amely az Animal Behaviour tudományos folyóirat júniusi számában fog megjelenni.

 

kutyagazdi

 

Fudzsita megjegyezte, hogy ez a magatartás nem jellemző valamennyi főemelősre. "Végeztek egy hasonló tanulmányt a legelterjedtebb dél-amerikai majommal, az apella csuklyásmajommal, amelyek bírnak ezzel a képességgel, de nincs bizonyíték arra, hogy a csimpánzok előnyben részesítenének bárkit, hacsak nem származik közvetlen hasznuk belőle" - tette hozzá a professzor.

értékelés