Hogyan tanítsuk meg kiskutyánkat a behívásra?

Hogyan tanítsuk meg kiskutyánkat arra, hogy odajöjjön hozzánk, ha hívjuk?

A behívás elsajátításának elsődleges célja az, hogy a kutya szófogadó és fegyelmezett legyen, és függetlenül az adott helyzettől mindig magunk mellé tudjuk szólítani. Ez nem csupán azért fontos, hogy kutyánk biztonságban legyen, de megalapozza a további tanulási folyamatokat, és valljuk be, a mi kényelmünket is szolgálja.

A behívás elsősorban a kutya biztonságát szolgálja

Az egyik legegyszerűbb módszer a behívás elsajátítására a következő: fogjunk egy kiskutyát, egy nyakörvet és egy pórázt. De ne egyszerre! A kutyakölyöknek előbb meg kell szoknia a nyakörvet és a póráz hatását. Ne kezdjük el a betanítást, amíg ez meg nem történt. Csak akkor lássunk neki a kiképzésnek, amikor már megszokta magán a nyakörvet, és a póráz sem idegen számára. Minimum 4,5 - 5 méteres pórázt válasszunk a behívás tanulásához, és olyan időszakot válasszunk a gyakorláshoz, amikor nincs körülöttünk semmilyen zavaró tényező.

Szavak nélkül

Álljunk meg egy helyben, több méterre a kutyától, és finoman húzzuk őt magunk felé a pórázzal. Inkább vezessük, ösztönözzük, de ne rángassuk! Amint odaér hozzánk, dicsérjük meg: hajoljunk le hozzá, és simogassuk, dédelgessük, dörgöljük meg a füle tövét, vagy a lapockáját, ott nagyon szereti. Néha az is elég, ha letérdelünk, vagy leguggolunk, a  rajtunk imádattal csüngő kiskutya póráz nélkül is odarohan.

Ha odajön hozzánk, jutalmazzuk meg!

Ilyenkor még ne mondjunk semmit, mert ezen a ponton a vezényszó még csak összezavarná a kölyköt. Minden betanítás esetében igaz, hogy a kutyának tudnia és értenie kell, milyen cselekedetet követel egy parancs, mielőtt még emberi hang és nyelv társulna hozzá. A kutyák nem értik meg szavainkat. Meg lehet őket tanítani arra, hogy megértsék, de ez részükről nem természetes vagy ösztönös folyamat. Ismételjük meg egymás után többször a pórázas mutatványt, húzzuk óvatosan magunkhoz, és dicsérjük meg. Az első lecke csak néhány perces legyen; a kutyus csak rövid ideig képes figyelni, és az a legfontosabb, hogy a tanulás kellemes időtöltést jelentsen az állat és gazdája számára is.

A jutalomfalat is segítségünkre lehet

Néhány alkalom után azt vesszük észre, hogy a kiskutyát egyre könnyebb magunkhoz kommandírozni, míg végül egy leheletnyi kézmozdulat is elegendő nem lesz, hogy elinduljon felénk. És pontosan ez az, amit el akarunk érni. Nem feltétlenül kell finomságokkal jutalmazni, de a rakoncátlanabb kiskutyák lábhoz szoktatásában segítségünkre lehet a kedvenc jutalomfalatkája is.

Ha ellenáll, kezdjük elölről

Amikor biztosak vagyunk abban, hogy a kiskutya a legfinomabb mozdulatra is elindul felénk, akkor kezdjük el megtanítani a szavakra: mondjuk ki a „gyere ide" vezényszót abban a pillanatban, amint elkezdjük húzni a pórázt. Csak egyszer mondjuk ki, ne ismételgessük, és ne emeljük fel a hangunkat. A kölyök hamarosan összekapcsolja a cselekvést a szóbeli paranccsal. Addig ismételjük a folyamatot, amíg a póráz, bár továbbra is a nyakörvhöz van csatolva, már nem játszik gyakorlati szerepet a kölyök behívásában. A legtöbb kutyus hamar megtanul reagálni a parancsra, és magától odamegy gazdájához. A kiképzés e szakaszában már el lehet hagyni a pórázt. Ismételjük, gyakoroljuk minél többet! Lesznek olyan esetek, amikor a kiskutya kiprovokálja erőfölényünk bizonygatását, és "csakazértis" ellenáll. Ha ez megtörténik, térjünk vissza a pórázhoz egy időre, hogy felfrissítsük a kutyus emlékezetét.

Gyere ide!

Legyünk óvatosak a szóbeli parancsok használatával. A kutyakölyök valószínűleg nem is hall bennünket, amikor a másik szobában játékba feledkezik, vagy a szomszéd udvarában kergetőzik egy másik kutyával. Hiába kiáltozunk, hogy „gyere-gyere-gyere", a kiabálást ilyen helyzetben a kölyök úgy értelmezi, hogy megúszhatja az engedetlenkedést, hiszen mi csak magyarázunk, de nem történik semmi. Használjuk a józan eszünket, amikor a behívó vezényszót használjuk és bizonyosodjunk meg róla, hogy a kutya mindig képes engedelmeskedni, vagyis nincs akadályozó tényező. Továbbá az is nagyon fontos, hogy a család minden tagja ugyanazt a kifejezést használja ugyanarra a parancsra. Ne várjuk el, hogy a kutya megértse a vezényszót és engedelmeskedjen, ha a nagymama azt mondja: „ide", a nagypapa azt, hogy „gyere ide, te kis vakarcs" a gyerek pedig:  „ide gyere hozzám".

Egy idő után a póráz feleslegessé válik

A „gyere ide" a lehető legfontosabb parancs, amit valaha is tanítani fogunk kutyánknak. Ez a vezényszó az állat életét is megmentheti! Mi, és mindenki más is körülöttünk értékelni fogja az engedelmes és szófogadó kutyát. És végül két fontos tanács: ne csak akkor hívjuk magunkhoz a kutyát, ha pórázra akarjuk kötni, és soha ne hívjuk magunkhoz azért, hogy aztán testközelből megbüntessük!