Hogyan szocializáljuk a kutyakölyköt?

Hogyan szocializáljuk a kutyakölyköt?
Sokan gondolják úgy, hogy a kutyakölykök - akár a fű - nőnek maguktól. Ahhoz azonban, hogy a fajta alaptulajdonságait kiemeljük vagy a nemkívánatosabbakat kordában tartsuk, valamint hogy az ember-kutya barátság kialakulását segítsük, érdemes már az alomban elkezdeni a kölykök szocializációját.

A kutya szocializációja azt jelenti, hogy segítünk a kölyök számára beilleszkedni a környezetébe, megismerni a mi, és mostmár az ő világát.

A tenyésztők egy része azt az elvet vallja, miszerint a külvilág eseményei az első három hétben nincsenek hatással a kutya későbbi fejlődésére. Ebben azonban nincs egyetértés, így fontos, hogy ebben az időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítsuk a kicsiknek.
Ilyenkor arra van szüksége a kölyköknek, hogy érezzék az anyjuk közelségét, testi kontaktusban legyenek a testvéreikkel, na és hogy az alap szükségleteik ki legyenek elégítve.

 

kiskutyák az alomban
Kiskutya korai szocializációja

 

Hagyni kell őket pihenni, enni, gondoskodni kell az alom tisztán tartásáról - a lehető legnyugodtabb körülményeket teremtve eközben számukra, az ezen felüli teendőket azonban nyugodtan rábízhatjuk a szukára a kicsik gondozását.

Kivételt képez ez alól persze, ha az anya megbetegszik, esetleg elapad a teje. Ilyen esetben ne habozzunk, és hívjuk az állatorvost, hiszen nem csak egy kutyát veszíthetünk el, de akár az egész almot is.


Ki az alomból!


Ha már vége a nyugalmi időszaknak, ideje kézbe vennünk a dolgokat, na és a kölyköket is. Persze csak módjával!

Ahhoz, hogy megszokják az ember közelségét, és valóban jó ember-kutya kapcsolat alakulhasson ki, nem árt minden nap felvenni és simogatni őket egy kis ideig. Amikor azonban látjuk, hogy fáradtak, hagyjuk őket pihenni.

kiskutya nevelése
Az első pár hétben nagyon fontos a kutyamama közelsége

 

A negyedik héttől már birkóznak, próbálják megtapasztalni határaikat, testvéreikkel és anyjukkal is játékba kezdenek. Kíváncsian figyelik a világot, egyre többször lehet őket látni az ő biztonságuk érdekében felszerelt rácson ágaskodva.  Ez nem tesz jót a fiatal csontozatuknak illetve a gerincoszlopuknak.

Ráadásul fontos nekik teret engedni, hiszen a természetes kíváncsiság az ösztöneik feléledését jelenti. Eleinte persze nem mennek még messzire az alomtól, ekkor azonban nem szabad őket megzavarni. Ha nyugodtan hagyjuk őket, visszatalálnak majd az alomhoz.

A szocializáció, a környezet felfedezésének vágya bennük van, így hagynunk kell ezt kibontakozni.


A táplálás fontossága


A harmadik hétig biztosan szopnak a kölyökkutyák, amikor azonban már belenyalogatnak a szuka ételébe, fokozatosan áttérhetünk a szilárd táplálékra.
Ebben a pár hétig tartó időszakban már kialakul a dominancia sorrendje az alomban, így az etetésnél figyeljünk arra, hogy az erősebb és talpraesettebb ebek ne egyék túl magukat.


Mikor mutassuk meg a kicsiket leendő gazdijuknak?


Az ötödik héttől kezdődően fokozatosan hozzászoktathatjuk őket más emberek jelenlétéhez is. Nem szabad egyszerre odacsődíteni minden leendő gazdit, azzal ugyanis sokkolhatjuk a kicsiket.

Ebben az időszakban dől el, hogyan fognak majd viszonyulni az embertársainkhoz, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni ilyenkor a pozitív élményekre.

A túlzott babusgatás, a hangos fenyítés ebben a korban semmiképpen sem ajánlott. Legyen ez a játék időszaka, amikor egyesével is foglalkozunk a kölykökkel, simertessük meg őket a labdával, játékokkal ezzel is felkeltve vadászösztönüket.

 

kiskutyák anyjukkal
Anya és kölykei :)

 

Az sem baj, ha a kennelben is tartunk egy játékot, hogy meg kelljen harcolniuk a zsákmányért. Ezzel is felkészítjük őket a későbbi erőviszonyokra.

A hatodik hét körül kell elválasztani a kölyköket az anyjuktól. Innentől kezdődhet a nevelésük - persze a szocializáció sem áll meg, hiszen minden új helyhez vagy új helyzethez alkalmazkodniuk kell majd.

A kutya szocializációját következetességgel és elég türelemmel segíthetjük.

értékelés