Több, mint egy egyszerű fűszernövény - ismerje meg a gyömbért! (x)

Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.

Nem újkori csoda

A gyömbért Indiában és Kínában már mintegy 3000 évvel ezelőtt is ismerték és használták. Nem csak betegségeket kezeltek vele, hanem vágyfokozóként is gyakran alkalmazták, és persze nem feledkezhetünk el arról sem, hogy ételek kedvelt ízesítője volt. Egy legenda szerint fiatal lányok kenyérbe sütötték, majd megkínálták vele szívük választottját, hogy így ébresszenek vágyat bennük.

Bár már az első kínai gyógynövényes könyv is említést tesz róla, Európában csak valamikor a 19. században kezdett el elterjedni, eleinte csak a tehetősebb réteg körében.

Nem a gyökerét fogyasztjuk

Még a szupermarketekben meg az zöldséges üzletekben is gyakran követik el azt a hibát, hogy “gyömbérgyökérként” tüntetik fel, holott ez téves megnevezés. A barna, göcsörtös képződmény ugyanis nem a növény gyökere, hanem a rizómája, azaz gyöktörzse, ami valójában a növény föld alatti, megvastagodott szárrésze, ahol a tápanyagok nagy része is található.

Jellegzetes íze a keleti konyha elmaradhatatlan fűszere

Akár frissen reszelt, akár szárított, por formában, a gyömbér bizony gyakran előkerül például az indiai ételek készítése során. Jellegzetes aromája semmivel sem téveszthető össze: csípős, de teljesen másképp, mint mondjuk a bors vagy a paprika.

Az egzotikus ételek nagyszerű ízesítője, és időnként az Interfood kínálatában is feltűnnek olyan különlegesebb ételek, amelyekben szerepet kap a gyömbér.

A fűszerként való felhasználás mellett természetesen fogyasztható még teaként, mézbe keverve, de kandírozott formában is. Bármely változatban ízletes csemege!

Az egészsége védelmezője

A gyömbér nem véletlenül tartozik a gyógynövények közé: hatásosan kezelhető vele a torokfájás, a megfázás, az influenza, a köhögés, hiszen teli van vírus- és baktériumellenes hatóanyagokkal.

Mindemellett jótékony hatással van az emésztésre, segít a gyomorproblémákon, csillapítja az émelygést és a hányingert, ezenfelül csökkenti a menstruációs görcsöket, az ízületi gyulladások során fellépő fájdalmat, és migrénes fejfájás esetén is bevethető.

Mindezek ellenére nem szabad túlzásba esni, ugyanis nagy mennyiségben fogyasztva epegörcsöt vagy gyomorfájdalmat is okozhat! Törekedjünk tehát az egyensúlyra, és csak annyit együnk-igyunk belőle, amennyi jólesik.

Itthon is megterem

Gyömbért akár a saját kertünkben is nevelgethetünk, így bármikor kéznél lehet, ha szükség van rá. Ráadásul így nem csak a termését élvezhetjük, hiszen gyönyörű piros virágát is megcsodálhatjuk.

értékelés