Világkiállításon vett részt a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

Világkiállításon vett részt a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
Egy tavasszal megrendezett, sikeres bábolnai versenynek köszönhetően meghívást kaptunk az Abu Dhabiban megszervezett, Abu Dhabi Nemzetközi Vadászati és Lovas világkiállításra.

Igazán büszkék lehetünk mi, lovas népnek is nevezett magyarok. Lovaink kiváló tulajdonságokkal vannak felvértezve, és nemcsak hogy felfigyeltek rájuk a külföldi befektetők, hanem egy tavasszal megrendezett, sikeres bábolnai versenynek köszönhetően meghívást is kaptunk az Abu Dhabiban megszervezett, ún. ADIHEX világkiállításra.

Több ezer kiemelt vendég vett részt az ADIHEX, (Abu Dhabi International Hunting and Equestrian Exhibition), vagyis az Abu Dhabi Nemzetközi Vadászati és Lovas Kiállításon. Ms Lara Sawaya, a HH Sheikh Mansoor Bin Zayed Festival ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elárulta, hogy az eseménysorozat 2017-ben messze széttárja szárnyait, és még több országban népszerűsíti az arablovas versenyeket, Magyarországot kiemelve.

 

lovas_vk

Ms Sawaya kijelentette azt is, hogy a fesztivál öt évvel ezelőtt mutatta be a távlovas sportot, és ebben az évben sok új ország csatlakozott a távlovasok csapatába.

- Még több ország társul jövőre, köszönhetően Őfensége Sheikh Mansoor Bin Zayed Al Nahyannak, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnök-helyettesének és Őfelsége Sheikha Fatima Bint Mubaraknak - nyilatkozta a főszervező, aki kiemelte hazánkat is.

Magyarország, Spanyolország és Belgium több aktív szerepet kap a közelgő versenyek sorozatában:

- Dolgozunk a több lovas szövetséggel való szoros együttműködésen a 2017-es eseményekre tekintettel - tette hozzá.

A világ minden pontjáról érkeztek zsokék, lótulajok, és tenyésztők az Egyesült Arab Emírségek fővárosának nagyszabású eseményére. Hazánkat két szakember képviselhette: a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok részéről Gerstner Blanka, ménesgazda, illetve kapcsolattartóként és megbízottként Bihari Alexandra vett részt e kiemelkedő alkalmon. A ménesgazda számos gratulációt kapott külföldi résztvevőktől, hogy Magyarország is a kiállítók közé került:

- Rendkívül örültünk a meghívásnak. Hatalmas lehetőség a Bábolna Nemzeti Ménesbirtoknak és Magyarországnak, hogy bemutatkozhattunk a világ ezen táján is. Megtisztelve érezzük magunkat, és nagyon hálásak vagyunk. Mindenki rendkívül szívélyesen, kedvesen, nyitottan és örömmel fogadott bennünket. Sokan jöttek oda hozzánk, örömük kifejezéseként, hogy itt látják Bábolnát és ezzel együtt Magyarországot. Szeretnénk, hogy a látogatáson szerzett kapcsolatok ne vesszenek el, és még jobban nyithassunk a világ felé, ezáltal több nemzetet vonzzunk Bábolnára, akár látogatóként, akár versenyzőként. Igyekszünk a legtöbbet profitálni ennek meghívásnak az eredményéből. Célunk, hogy egy az eddigieknél is színvonalasabb távlovas versenyt rendezzünk – mesélte Gerstner Blanka.

 



Bihari Alexandra, a Bábolnán megrendezett verseny egyik hazai szervezője is természetesen meghívást kapott a világszintű kiállításra, aki elárulta, nem volt egyszerű feladat kijutni a különleges expóra.

- 2016 április végén sikerült megrendezni Magyarországon az első olyan távlovas versenyt (erről itt olvashat), amely a Sheikh Mansoor Festival szponzorálásával jött létre. Az arab szervezők, menedzserek nagyon jól érezték magukat, és látnak fantáziát a továbbiakban is a bábolnai versenyek szervezésében. Ezáltal nyertünk meghívást erre a világkiállításra, ahol a fesztivál számos országa részt vehetett. Szervezőként tevékenykedtem ebben, hiszen a bábolnai igazgatóváltás sok bonyodalmat okozott, így segítettem ennek megoldásában. Nem dolgozom ott helyileg, így nem volt olyan egyszerű a kapcsolatfelvétel. Ezért majdnem elmaradt, hogy hazánk is kijuthasson. Végül sikerült áthidalni ezt a problémát, rövid előkészületek során rugalmasan megoldottuk, és közös együttműködéssel megvalósítottuk a részvételt - kezdte Bihari Alexandra, aki nagy erőkkel dolgozik azon, hogy hazánkat továbbá a magyar lovakat és versenyeket a lehető legjobb módon népszerűsítse.

- Ami engem és Blankát is motivál a rendezvény után, hogy minél népszerűbb távlovas versenyt tudjunk létrehozni a következő fesztiválra, amit jövőre szintén április végén rendezünk meg. Nagyon bízom benne, hogy az arab országokból sokkal több versenyző fog érkezni mint ebben az évben, ugyanis az araboknak is az lenne a céljuk, hogy a Sheikh Mansoor Festival nevét és a távlovas-versenyt minél jobban népszerűsítsék a világon – árulta el Bihari, aki a magyar lovak iránti szeretetét igyekszik átadni a külföldieknek is.

Ami remek hír, hogy az emirátusi emberek szeretik a magyar lovakat, nagyon jó strapabíróaknak gondolják őket, és többen is érdeklődnek a magyar távlovas tenyésztés és  lovaglás iránt. Ez azért is jó nekünk, mert Magyarországon tudunk ilyen rendezvényt szervezni. Ezáltal sok emirátusi ellátogat az országunkba, keresik ugyanis Európában a befektetési lehetőségeket. Több ismerősömnek van már tanyája, farmja a környező országokban, és reménykedem abban, hogy hamarosan több befektető kerül majd hazánkba is, akik szeretnének arab lótenyésztéssel és versenyeztetéssel foglalkozni. Itt jó a klíma arra, hogy a lovat felneveljék, tenyésszék, és azok után küldjék ki Abu Dhabiba vagy Dubaiba, hogy versenyezzenek velük a továbbiakban. Náluk egyébként is divat, hogy a lovakat Európában nevelik fel, nyáron áthozzák őket ide, és csupán a versenyszezon idejére viszik vissza. Bábolnát illetően a terveim között szerepel még az is, hogy a további távlovas verseny projektekben is közreműködhessek, minél magasabb színvonalra építsük fel, és ne csak egy ilyen fesztivált szervezzünk egy évben hanem többet is. Az emirátusiak várják az áprilisi versenyt, és tárt karokkal fogadják majd a világból érkező versenyzőket.

értékelés