Furcsa hangú madarak

A költők és zeneszerzők híres alkotásai - Chaucertől kezdve Handelen át Mozartig - mind-mind fület gyönyörködtetők. Elmondhatjuk, hogy a madarak éneke is legalább ilyen művészeti értékekkel bír. De miért fektetnek ennyi időt és energiát az éneklésbe? És miről szól a daluk?

Miről szól a madarak éneke?

Bármi legyen is az, jó oknak kell lennie, hangos énekükkel ugyanis a ragadozókat is magukhoz csalogatják. Daluknak alapvetően két funkciója van: a territórium megvédése és a nőstény figyelmének felkeltése.

A kifogyhatatlan repertoár

A madarak éneke sem maradt ugyanaz az idők folyamán - őket is jelentősen befolyásolta a természet változása. Így történhetett meg, hogy néhány madár párja elcsábításához láncfűrész vagy autó hangját utánozza - kétségtelen, hogy erre kevés madár képes. A fülemüle repertoárjában viszont több mint 300-féle ének szerepel, így az nem szorul kiegészítésre. A barnafejű gulyajáró pedig olyan magas hangtartományban is képes énekelni, amit mi már meg sem hallunk.

A távolság nem akadály

A madárdal az egyik legjobb kommunikációs eszköz az állatvilágban, hiszen hatalmas távolságok áthidalására képes (hatótávolságát a sűrű erdő sem képes jelentős mértékben csökkenteni). Természetesen a madarak között is vannak rekordtartók, például a lantfarkú madár hívószava a leghangosabb a világon, a legmesszebbre viszont a kakapo hangja jut el. Ha szeretnénk élvezni éneküket, akkor bizony korán kell kelnünk, ugyanis hajnalban a legénekesebbek.

A kakapo

A kakapo veszélyeztetett faj

A furcsa hangú madarak egyik legjobb példája a kövér, röpképtelen új-zélandi kakapo (Strigops habroptilus), más néven bagolypapagáj. A kakapo a világ legritkább és legfurcsább papagája: röpképtelen, éjjeli életmódot folytat és mérete is rendhagyó a papagájok között (a három és fél kg-ot is elérheti). Mindehhez természetesen különleges hang is párosul. Olyan, mint egy szívdobbanás, annyira mély, hogy előbb érzi az ember a gyomrában, mint ahogy meghallaná. Ráadásul akusztikai eszközökkel is segíti hangja tónusát, ugyanis üreges ösvényrendszerbe építi fészkét, mely felerősíti és visszaveri ezt a bummszerű hangot. A hangkibocsátás és az üreges ösvényrendszer építése a párzást szolgálja. Ha megvan az ösvény és beköszönt a párzási időszak, akkor a hím beleül gödrébe, elkezd dürrögni és várja nőstényét.

A kakapo veszélyeztetett faj, mindössze néhány példány maradt életben. Ma két kis erdős szigeten (Codfish-sziget, Chalky-sziget) próbálják megmenteni.

Új-Zélandon az ember megjelenése előtt nem voltak emlős ragadozók. A maorik hozták be az első kutyákat és patkányokat, s a kakapót tolláért és húsáért vadászták. Később az európaiak újabb kutyákat, macskákat, vadászgörényeket, menyéteket hoztak a szigetekre. Nekik a földön fészkelő kakapók tojásai könnyű prédának számítottak, ráadásul a lármás fiókákat is hamar megtalálták a ragadozók.

A lantfarkú madár

Az Ausztráliában őshonos lantfarkú madárnál viszont aligha létezik furcsább hangú énekes. Nevét nem zenei tudásáról, hanem farkának nyitott alakjáról kapta. Kinézete - farkát kivéve - egyszerű, színe barnás, méretre pedig akkora, mint egy csirke.

Az Ausztráliában őshonos lantfarkú madárnál viszont aligha létezik furcsább hangú énekes

Röpkétlen, szárnyai csak a fákra és sziklákra való fel- és leugrásban segítik. A lantfarkú éneke erőteljes és meglehetősen melodikus, persze ha megijesztik, visítva menekül az erdő mélyébe.

Különleges képessége, hogy remekül utánozza a többi madarat és az egyéb hangokat is, mint például a különböző autózajokat, a kutyaugatást és láncfűrész zaját, hogy csak a legszokatlanabbak közül említsünk néhányat. A melodikus részt a nőstényeknek szánja, a láncfűrésszel inkább a betolakodókat ijeszti el.