A galambok és gerlék, mint háziállatok

A galambokat már évezredekkel ezelőtt megszelídítették. Eleinte az isteneknek végzett szertartásokon áldozták fel, és a húsukért vagy háziállatként tenyésztették őket. A galambok gyakran szállítottak üzeneteket a harctérről, vagy egyik városból a másikba, hírvivők és hírhozók voltak a távol élő ismerősök számára, vagy tudósítók, sőt, előfordult, hogy haldoklóknak vitték el a megmentő orvosságot.

Manapság a házi galambokat még mindig használják postagalambként, de leggyakrabban versenyeken, húsukért, kísérleti célokra tenyésztik őket. A fehér galambokat főként esküvőkön röptetik fel. Néhány galamb- és gerlefajt még mindig háziállatként tenyésztenek, a fehér gerlék pedig gyakori szereplői a bűvészmutatványoknak. A vadgalamb-vadászat még mindig népszerű sport. A galambféléknek (tudományos nevén Coumbidae) világszerte több mint háromszáz faja ismert. Az Egyesült Államok területén kilenc őshonos és négy betelepített galambfaj él.

A gerléket és a galambokat a méretük különbözteti meg egymástól. A gerlék legtöbbször kisebbek és kecsesebbek, a farkuk pedig hegyesebb, mint a galamboké. A galambok nagyobbak, zömökebbek a farktollaik pedig lekerekítettek. A közönséges, városi galamb másik neve „Szirti galamb”. Azokat a fehér galambokat, amelyeket az esküvőkön röptetnek, a legtöbben „fehér gerle”-ként ismerik, ezek azonban közönséges postagalambok, amelyek a „röptetés” után visszatalálnak az otthonukba.

A galambok és a gerlék nagyszerű háziállatok. Szépek, csendesek, nem hivalkodóak, a hangjuk kedves, megnyugtató. Könnyen szelídíthetőek, szívósak, nem igényesek, nincs szükségük sok törődésre és legtöbbször nem is drágák, Könnyen tenyészthetők, és a galambpárból kiváló szülők lesznek.

A gerlék

Háziállatként a kacagó gerle és a gyémántgerle a leggyakoribb. A kacagó gerlének több mint negyven színváltozata ismert, többek között a fehér, barackszín, őzbarna és a pöttyös. Galléros gerle vagy Jáva gerle néven is ismerik, ez a madár a békegalamb, vagy a szent áldozati madár.

A gyémántgerle is több színben is előfordul, például fahéjbarna, pöttyös, barna, szürkés, sárga, hófehér, fehérfarkú és ezüstszürke változatokban. A gyémántgerle, más néven gyémántgalambocska a Geopelia nemhez tartozik, amely öt hosszúfarkú gerlefajt foglal magába, amelyek Ausztrália füves pusztáin és félszáraz övezeteiben őshonosak és magvakkal táplálkoznak. A Geolpelia nembe tartozó másik gerlefaj a zebragerle, amely Délkelet-Ázsiában is előfordul, de Hawaiira és az Egyesült Államok bizonyos részeire is betelepítették, ahol később elvadult. A gyémántgerle pöttyös, a másik négy gerlefaj tollazata csíkos.

A galambok

A galambokat ritkán tartják háziállatként. Legtöbbször versenyekre, műsorokra és a húsukért tenyésztik őket. A közönséges, városi galambokat kártevőknek és betegségek terjesztőinek tekintik, és gyakran tömegesen pusztítják őket. Kevesen tudják, de a galambokat valamikor igen nagyra becsülték, mivel az egyik leghűségesebb és legodaadóbb madár és ha kellő szeretettel és odafigyeléssel neveled őket, hűségesés kedves társaid lehetnek.

A Columbia livia, azaz a szirti galamb, vagy közönséges galamb a Földközi-tenger vidékén őshonos madárfaj. Észak-Amerikába 1606-ban telepítetek be először az új-skóciai Port Royalba érkező francia telepesek. Az 1700-as években az európai telepesek leginkább húsukért és postagalambként hozták magukkal a gyarmatokra. Az ember és a galamb kapcsolata azonban a történelem előtt időkre nyúlik vissza.

Az első galamb-ábrázolás i.e 4500-ból származik és a madarat, mint a béke jelképét ábrázolja, mely egyaránt mutatja a galambok és a gerlék jellemzőit. A történészek szerint a galambok is, akárcsak manapság, az ősi templomok körül röpködtek, ezért a termékenység istennőivel, Vénusszal, Afroditével, Asztratéval azonosították őket. Ezek az istennők a szerelmet, békét és harmóniát testesítették meg. A szeremmel való asszociációt a galambok kedveskedő, hűséges viselkedése is megerősítette.

A galamb és a gerle a bibliai időkben vált igazán ismert jelképpé. Az özönvíz legendájában Noé először egy hollót küldd a bárkáról, amely nem tér vissza. Ezután a galambot küldi el, amely egy olajággal tér vissza jelezve, hogy a szárazföld közel van. 1150-ben a Bagdadi Szultán elindította az első postagalambokat, a „szolgáltatás” 1258-ig működött. A postagalambokat már Cézár idején is használták a harctereken üzenetek továbbítására, csakúgy mint az 1870-71-ben tartó párizsi ostrom és a két világháború alatt. A második világháborúban több mint 32 galambot tüntettek ki kiálló szolgálatteljesítésért. Az 1800-as években az amerikai haditengerészetnek is voltak postagalambjai, és néhány bázison még az 50-es években is tartottak galambokat.

postagalamb

A galambok a papagájok közeli rokonai. Sok dologban hasonlítanak, például minkét madár egy életre választ párt, mindkettő kukoricatejjel táplálja a fiókáit, mindkét madár orrlikait egy húsos gyűrű veszi körül és a tollaik alatt egy piheréteg tálalható. A szirti galamb az egyetlen, amelyet megszelídítetek a világszerte élő több mint 250 galambfaj közül. Az utóbb 3000 év alatt a galambból, szelektív tenyésztéssel, több változatot is kifejlesztettek. A több, mint 200 modern változat három csoportba sorolható: postagalambok, a szállító galambok és díszgalambok.

A galambok minden elképzelhető színben és színkombinációban előfordulhatnak a szürke csíkostól (mint a hétköznapi szirti galambok) a vörös és ezüstszürke változatokig, valamint az egészen aprótól a hatalmas termetűekig bármilyen méretben ismeretesek. Az „óriásgalamb" súlya az 1 kg-ot is elérheti. Léteznek csupasz lábú és gatyás változatok. A galambok tenyésztése nem sokban különbözik a gerlékétől. Annak ellenére, hogy a fiókákat kézzel is etetheted, ez nem feltétlenül szükséges. A galambok nagyszerű szülők, akik sokáig etetik a fiókáikat, miután azok kikeltek. Egy fiatal példányt, amely elhagyja a fészket, már alig lehet e szülőktől megkülönböztetni, innen az a népi hiedelem, miszerint a galambfiókákat sosem lehet látni. Ha galambot szeretnél vásárolni, keresess egy olyan tenyésztőt, aki rendszeresen gondoskodik a madarairól! A galambok hamar megbarátkoznak az emberrel, főként azokkal, akik etetik őket, és egy külön tartott, megszelídített galamb hűséges, szerető társad lesz. A galambokat nem szükséges párban tartani, hacsak nem szeretnél versenyekre vagy röptetésekre tenyészteni.

A galambok ürüléke nehezebben tisztítható, mint a gerléké, ezért, ha a lakásban szeretnéd őket tartani, az sok takarítással jár. A galambok élete a repülés, ezért rendszeresen röptetni kell őket, akár bent, akár a szabadban. Azok a galambok, amelyek kötődnek a párjukhoz, vagy a gazdájukhoz, szinte mindig visszatalálnak. Ez sajnos nem vonatkozik a díszgalambokra, ezért, ha kint szeretnéd röptetni őket, mindig vágd le a szárnyaik végét! A kinti röptetés azonban komoly kockázatokkal jár: a szabadon röpködő galambok könnyen az ölyvek, macskák, játékpuskás gyerekek vagy sörétes puskás vadászok áldozataivá válhatnak, autóknak, ablakoknak csapódhatnak.

A ketreceknek elég nagynak kell lennie, hogy a galamb mozgatni tudja a szárnyait és hogy a tollai ne ütközzenek a rácsokba. Akárcsak a gerlék, a galambok is a földről szedegetik fel a magokat, ezért az étel- víz és daratárolót a ketrec alján vagy annak közelében helyezed el. A ketrecbe szerelj fel legalább két fából készült ülőrudat, vagy egy ülőrudat és egy állványt, úgy, hogy az állvány legyen a legmagasabban. A galambok imádják a friss fűmagot és a zöldségeket, a kenyérszeleteket és a magvakat, mint például a sáfrányt, kukoricát, borsót. A friss víz nagyon fontos, 5 cm magas itatóedényben tegyük a madár elé. A galambok imádnak fürdeni, ezért hetente legalább kétszer tegyél 2,5-5 cm magas fürdető tálat a ketrecükbe.

A galambok nemét legtöbbször csak viselkedésük alapján lehet megállapítani. A felnőtt hímek üdvözlően turbékolnak és a farktollaikat égnek meresztve körülsétálják a tojót. A hímek hangosabbak, a tojók nyugodtabbak.

Egy házi galamb igazán ragaszkodó kedvenc lehet azok számra, akik szereti a madarakat.