A gyémántgerle (Geopelia cuneata)

Először az 1800-as évek végén importáltak Európába gyémántgerléket, de a Londoni Állatkertben már 1868-ban tenyésztettek ilyen madarakat. Hamarosan a legkedveltebb háziállatokká váltak.

A gyémántgerle nagyszerű választás kezdő galambtartók számára is. Ritkán betegedik meg és jól megfér más békés madarakkal, mint például pintyekkel. Nagyon jól bírják a fogságot, leginkább párosával érdemes tartani őket. Fogságban akár tizenöt évig is elélhetnek, de az átlagéletkor mindössze tíz év.

A gyémántgerlék a legkisebben az Ausztráliában őshonos gerlék közül, a súlyuk kevesebb, mint 23-27 g, a testhosszuk pedig mindössze 19-22 cm. A felnőtt madarak szürke színűek, a hasuk fehér, kékesszürke és gesztenyebarna szárnytollakkal. A szárnyaikon jellegzetes fehér rombuszmintázat látható, a farktollaik hosszúak, fehérek és hegyes végűek, a csőrük szürke, a lábaik rózsaszínűek. A felnőtt galambok szemei narancssárgák, a szem körüli gyűrű vöröses-narancssárga színű. A gyűrű vastagsága és a szárnytollak színe gyakran nemenként különbözik. A gerlék kb. egyéves korukra érik el a felnőttkort. A hímek tollazata ezüstszürke, a szem körüli gyűrű pedig szélesebb (2-3mm). A tojók tollazata barnás árnyalatú, a gyűrű pedig sokkal keskenyebb (kb.1mm).

A gyémántgerlék többféle turbékoló hangot is hallatnak A fogságban élő madarak gyakran az emberi hangokat is képesek utánozni. A gerlék nagyon érzelgősek. Amikor a galamb visszatér a párjához, gyakran halk, érdes turbékoló hangokkal üdvözlik egymást. Éjszaka, ha még nincs fészkük, a két galamb simogatja, puszilgatja egymást, közben szárnyaikat rázogatják. Ha a galambpárt elválasztják egymástól egy két hangból álló jelzéssel hívják egymást, amíg ismét nem találkozhatnak.

Mint minden díszmadárnak, a gyémántgerléknek is elegendő helyre van szükségük, hogy kényelmesem mozoghassanak, alhassanak. Egy galambpár akár egy 116 cm2-es kalitkában is elél, de naponta röptetni kell őket. A nagyobb ketreceknek, amelyekben repülhetnek is, legalább 8x10x15 cm-nek kell lennie. A gerléket sosem szabad szabadban röptetni, mivel hiányzik belőlük a galambok hazarepülési ösztöne. Leginkább kisebb magvakkal, mint például kölessel, kanárikölessel, cirokkal és búzával táplálkoznak (egy vitaminokkal dúsított pintyek számára készített magkeverék kitűnő eledel). Ezeket a táplálékokat lehetőleg földre helyezett etetőkben tálaljuk nekik, ahol a víz, a magvak és a dara külön tartályban van. Szükség lesz továbbá egy szépiacsontra, legalább két természetes anyagból készült különböző méretű és különböző magasságban elhelyezett ülőrúdra, a fészekrakáshoz pedig egy kanári-típusú fészekhelyre valamint szárított füvekre.

A ketrecbe szórt kölesmagvak, a friss zöldségek és néha egy-egy teljes kiölésű lisztből készült kenyérszelet, főtt tojássága vagy kis lisztkukacok a gerlék kedvelt csemegéi. A darába keverj zúzott tojáshéjat vagy osztrigahéjat, kalcium-tartalma miatt, homokot, hogy a rágást segítse és apró széndarabokat, melyeknek az emésztésben van szerepe. A friss, tiszta víz létfontosságú. Az itatatónak nyitottnak és elég mélynek kell lennie, mivel a madarak a csőrükkel szívják fel a vizet. Hetente egy-két alkalommal helyezz a ketrecbe egy fürdőtálkát 1,5-2 cm langyos vízzel, vagy permetezz a madarakra egy üvegből tiszta vizet. A ketreceket széltől védett helyeken kell elhelyezni, távol a fűtőtestektől, légkondicionáló berendezésektől ablakoktól, tűzhelyektől és a konyhából beszivárgó füsttől. Ha a ketrec sötét vagy hideg helyen van, szerelj fel egy időzíthető izzólámpát. Az neoncsövek, bár elég drágák, megfelelő fényt biztosítanak a gerlék számára.

A gerlék legszívesebben párban élnek, de ha nem szeretnél komolyabban foglalkozni a tenyésztéssel, a tojásokat naponta el kell távolítani. A hímek gyakran kisajátítják a területet és megvédik azt, főleg a tojó jelenlétében. A tojók legtöbbször jól megvannak egymás között is. A gerlék udvarlási szertartása igazán bájos. A párzási szertartást általában a hím kezdi, amikor a fészek helyén hívni kezdi a tojót. Ha a tojó csatlakozik hozzá, mindketten leszállnak a földre, ahol a hím kitárja legyezőszerű farktollazatát, közben a csőrével a földet érinti. Ezután felborzolja a tollait és többször körüljárja a tojót. Néha, a szertartás végén, vagy akár közben is, a tojó szétnyitja a csőrét, a hím pedig megeteti, ahogy később a fiókáit fogja. Ez a szertartás azonban sokkal agresszívebb, mint a fiókák etetése, a hím pedig közben gyakran a talajt verdesi szárnyaival. Párzás után a hím rövid turbékoló hangokat ad ki, közben a madárpár mozdulatlan marad. Az egész csak pár percig tart.

A gerlék nagyon érzelgősek és ragaszkodóak. Amikor a galamb visszatér a párjához, gyakran halk, érdes turbékoló hangokkal üdvözlik egymást. Éjszaka, ha még nincs fészkük, a két galamb simogatja, puszilgatja egymást, közben pedig a szárnyaikat rázogatják. Ha a galambpárt elválasztják egymástól egy két hangból álló jelzéssel hívják a párjukat, amíg ismét össze nem kerülnek.

A tojó párzás után két kis fehér tojást rak le. A költési időszak 13-14 nap. Nappal a hím, éjszaka pedig a tojó ül a tojásokon,. A költési időszak vége felé előfordulhat, hogy a szülők együtt költenek. A fiókák csupaszon kelnek ki, de egy héten belül már kinőnek a tollaik, két hetes korukra pedig már repülnek. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Visszaöklendezett táplálékot adnak nekik, amíg önállóan is képesek lesznek táplálkozni. A szülők még a fiókák elszakadása előtt újra fészket rakhatnak. A gyémántgerle elbűvölő állat, bármely madárgyűjtemény díszévé válhat. Panellakásokba is tökéletes háziállat, mivel csendes, tiszta és nem tesz kárt a lakásban.

Gyengéd, következetes bánásmóddal könnyen megszelídíthető, de a legjobb, ha fiatalon vásárolod meg, lehetőleg egy kisebb tenyészetből, ahol a gazda személyesen gondoskodott a fiókákról. Annak ellenére, hogy ezek a madarak nem beszélnek és nem lehet őket különböző mutatványokra megtanítani, a gyémántgerlék látványa igen kellemes, megnyugtató élmény.

Két galamb a párkányon