Hófehér tevecsikók születtek a Nyíregyházi Állatparkban

5
Hófehér tevecsikók születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Jelentős teveszaporulatnak örülhetnek a Nyíregyházi Állatpark szakemberei: a sóstógyógyfürdői látványosságban két hét leforgása alatt ugyanis négy kétpúpú tevecsikó (Camelus bactrianus) született, közülük ketten hófehérek.

Az állatkertekben nagyon ritka, hogy tíz napon belül ennyi utód szülessen, az pedig különösen érdekes, hogy két kisteve - fajtájára egyáltalán nem jellemző módon - hófehéren született - mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója. A négy anyaállat közül kettőnek ez volt az első terhessége: a fiatal tevekancák tapasztalatlansága miatt két utód gondozása a park szakembereire hárul, akik négyóránként báránytápszerből készült tejpótló itallal etetik a kicsiket.

teve_nyiregyhazan_foto_mti_balazs_attila
"Én már unom ezt a sok fotót" (Fotó: MTI - Balázs Attila)

 

A csikók egy-egy etetés alkalmával akár két liter folyadékot is megisznak a pillepalackból készített speciális cumisüvegből - tette hozzá az igazgató. Az etetéseket nagyon élvezik a csikók, akiket pihenőidőben a tevecsoport tagjai körbeállva védelmeznek, az anyaállatok pedig folyamatosan szemmel tartják őket.

A Nyíregyházi Állatparkban található az ország legnagyobb, nyolc tagot számláló kétpúpúteve-csordája.

Az Ázsia sivatagos részein őshonos, nagyobbrészt már háziasított állatfaj kiválóan alkalmazkodott élőhelye szélsőséges időjárási körülményeihez, kitűnően viseli a forróságot és a fagyot, illetve víz- és táplálékhiányt is. A kétpúpú teve - más néven baktrián - átlagos testhossza mintegy három méter, testtömege 450-500 kilogramm között van. Az állatok szőre általában vastag, bozontos és durva, színe a piszkosfehértől a homokszínen át a csokoládébarnáig terjedhet.

teve_nyiregyhazan_foto_mti_balazs_attila_2
Tevecsikók Nyíregyházán (Fotó: MTI - Balázs Attila)

 

Érdekesség, hogy a vadon élő tevék gyakorlatilag bármit megesznek, és víz nélkül is sokáig bírják: a mérések szerint a tevék tíz perc alatt akár több mint száz liter vizet képesek meginni. A vad kétpúpú tevék egyedszáma mára nagyon csökkent, a fajt a kihalással súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolják.

A Nyíregyházi Állatparkban idén még két tevecsikó születésére számítanak. A mostani szaporulat további érdekessége, hogy az idősebb anyaállatok szinte egyszerre szültek saját lányaikkal.

értékelés