Ha nincs ló, jó a szamár is

Csacsi, Füles, Szamár

A szamár szó hallatán elcsépelt sztereotípiák csengenek a fülünkbe: a Micimackóból ismert, mindig szomorú Füles, a "megy a juhász a szamáron, földig ér a lába" rigmus, a "ha ló nincs, szamár is jó" közmondás, az ostobaság és a csökönyösség mintaképe, Shrek Szamara, stb. Nincs még egy olyan háziállat, amelynek ilyen rossz társadalmi megítélése, mai modern szóval "piárja" lenne. Pedig ez a kedves, hosszúfülű állat végigkísérte civilizációnkat, sokszor megsegített a nehéz helyzetekben, és mai korunkban ideálisan alkalmas arra, hogy kedvelt hobbiállat legyen.

A szamár szó hallatán elcsépelt sztereotípiák csengenek a fülünkbe

A szamár története

A mai szamarak őse az afrikai vadszamár, amelynek három alfaja ismert: az atlanti, a núbiai és a szomáliai változat. Háziasítása mintegy 4-6 ezer évvel ezelőtt történhetett, vagyis később, mint a lóé. A szamár a domesztikáció során soha nem töltött be akkora társadalomformáló szerepet, mint az az egyéb nagyállatfajok esetében történt. A lóval - amely meghatározó volt az emberi civilizáció kialakulásában - a szamár nem vetekedhetett sem gyorsaságban, sem erőtermelésben, ezért elsősorban a gyengébb adottságú szegényebb helyeken terjedt el, és főként a forgalmas kereskedelmi útvonalak mentén mint egy-egy vándorkereskedő málhásállata jutott el egyre távolabbi vidékekre.

A Magyarországon ma megtalálható szamárállomány már több évszázada él itt a Kárpát-medencében, de szervezett tenyésztésével eddig senki sem foglalkozott. A XX. század elején voltak bizonyos kezdeményezések uradalmi tenyészetek létrehozására, de ezek az állományok mára teljesen szétszóródtak. Így a mai magyar állomány nem egységes, és nem mutat markáns eltérést sem Európa más országainak szamárállományához képest. A mintegy 4-5 ezerre tehető állomány feltérképezése, nemesítése és a magyar parlagi szamárfajta kitenyésztése céljából 2003-ban megalakult a Magyar Szamártenyésztők Egyesülete, és megkezdte szakmai munkáját.

A tartásmód tekintetében a szamár közismerten igénytelen

A tenyészcél egy arányos testfelépítésű, megjelenésben is bizalmat ébresztő, szelíd, jóindulatú, feltétlen munkakészségű állomány kitenyésztése, amely magában hordozza a fajra jellemző jó tulajdonságokat, így a környezeti tényezőkkel (időjárás, takarmányozás, betegségek) szembeni igénytelenséget és ellenálló képességet, a méreteihez viszonyított nagy munkabírást, munkakészséget és hosszú hasznos élettartamot (20-25 év).

A szamár küllemi leírása

Az állomány testtömege alapján két típusba sorolható, melyek jellemző méretei:

A kisebb testű szamarak csontozata finom, bőre vékony, szőrzete puha. A fej kicsi, a koponyai rész széles, az orri rész rövid és finom. A fej profilvonala általában egyenes, gyakori az ékfej, ritkán előfordul túlfinomodásra utaló ún. csukafej. A fülek viszonylag kisebbek és mozgékonyak. A nyak rövid és jól izmolt, törzsük kissé keskeny, a faruk pedig gyakran izomszegény. Vérmérsékletűk élénk, igénytelenek és rendkívül szívósak.

A közepes testű szamarak csontozata szilárd, testük erőteljes, jól izmolt. A fej koponyai és arcorri része arányos, a koponya és az orrhát profilvonala egyenes vagy félkos, gyakori az ún. juhfej, a fülek közepes nagyságúak, mozgékonyak. A vérmérsékletük élénk, igénytelenek, jó munkabírók.

A nagytestű egyedek csontozata durvább, esetenként szivacsos, bőrük vastag, fejük nagy, erősen burkolt, gyakori a kosfej, fülük nagy és kevésbé mozgékony. Alkatuk laza, testük gyakran aránytalan, nyakuk izomszegény, sokszor levegősek. Gyakori a rosszabb szaruminőségű, hibás pataalakulás. Vérmérsékletük flegmatikus, igényesebbek, és az élelemszerzésben elmaradnak kisebb testű rokonaiktól. Nyári időszakban, nagy hőségben gyakori rajtuk a nyári seb, esetenként ekcéma fordulhat elő. A túlzottan nagy, durva szervezetű, flegmatikus vérmérsékletű szamarak nemkívánatosak.

A jelenlegi, még szelektálatlan magyar parlagiszamár-állomány gyakori küllemi hibái az aránytalan test, a durva, nagy fej és vékony csontozat, a túl hosszú, hajlott hát, rossz kötés, a rövid, fedeles, izomszegény far, a szembetűnően erős, franciás, valamint a gacsos és kardos lábállás, a meredek, szűkült pata, továbbá a kötött, rövid lépés.

Nem minden szamár szürke

Kívánatos az élénk, kifejező szemeket és felálló füleket hordozó száraz fej, a jól illesztett nyak, a hosszú és egyenes hát, feszes ágyék, a rövid, enyhén csapott far, a hám felfekvését biztosító izmos szügy, a dongás mellkas, valamint az erős csontú, terjedelmes izületekkel bíró lábak, kemény paták, valamint, hogy az egyes testrészek egymáshoz viszonyított aránya harmonikus megjelenést kölcsönözzön a szamárnak.

A színt illetően a leggyakoribbak a különböző árnyalatú fakó (egér) színek, melyen - mint a legfontosabb fajtabélyegek - a hátszíj és a vállkereszt jól kivehetők, továbbá a barna, sötétbarna és fekete, valamint ezek fehér szőrszálakkal tűzött és a kor előrehaladtával fokozatosan világosuló szürke színárnyalatai. A szem körüli világos gyűrű (ókula), a világos orr- és szájrészek (rigószáj) és a világos hasalj (fecskehas) gyakori. A fecskehasú egyedek lábainak belső oldala is legtöbbször világos, de előfordulhat, hogy a testszínnel azonos; fakó szín esetében a lábvégek gyakran feketék. Nem ritka a lábak haránt-csíkozottsága (zebroid). A magyar parlagi fajtában viszonylag gyakran születnek spontán mutációként pigmentszegény, izabella-színű (fehér), ún. csókaszemű egyedek. Ezek általában igényesebbek, a környezeti tényezőkre, pl. erős napsugárzásra kényesebbek, mint a pigmentált bőrű, alapszínű társaik. Ennek ellenére hobbi célú használat esetén ez a színváltozat esetenként kedvelt lehet, és kár lenne száműzni az állományból.

A tartásmód tekintetében a szamár közismerten igénytelen, ami abban nyilvánul meg, hogy alkalmasint olyan gyengébb minőségű füveket és gyomnövényeket is megeszik, amit a lovak nem kedvelnek. Az istállózásra sem érzékeny, egy házilag összeállított egyszerűbb épület is kielégíti igényeit. Ugyanakkor a nagy hideget, a szelet és a nyirkosságot nehezen tűri, hamarabb fázik, mint a vele együtt tartott lovak.

Az ellést tavaszra tanácsos ütemezni

A szamár vemhességi ideje 12 hónap, tehát a fedeztetést olyan időre ütemezzük, hogy az ellés április-júniusra essék, éppen a nagyobb hőigény, valamint a tavaszi, vitamindúsabb takarmányozás lehetősége miatt. A szamárkanca ivarzása nem olyan kifejezett, mint a lóé, ezért a felismerése nehezebb. A kisszamár nagyon fejletten jön a világra, egy napos korban már szalad. Hosszú lába és füle révén kissé esetlen, de nagyon kedves kis állat, amely a szeretetet igencsak meghálálja. A szamár közmondásos csökönyösségének általában a nem megfelelő bánásmód, a fiatal állattal való incselkedés, az eredendő bizalommal való visszaélés az oka. A bizalom megőrzése érdekében foglalkozzunk rendszeresen szamarunkkal, ismerje meg a hangunkat, legalább hetente kefélgessük meg a szőrét, vegyük fel lábait és tisztogassuk ki a patáját.

A szamár patája a lóénál meredekebb, keményebb szaruanyagú, szűkülésre hajlamos. A rendszeres pataápolás hiányában könnyen meredek, kiszáradó, szűkült pata alakulhat ki, amely az állat használhatóságát nagymértékben rontja. Az ilyen állat hamar elfárad, sem kocsiban, sem más módon (nyerge alatt, vezetéken) nem tud megfelelően teljesíteni.

Takarmányozás

Szereti a változatos fűfélékből álló, vegyes összetételű füveket. Azokat a durvább szálú, sokszor szúrós füveket is szívesen lelegeli, amit a ló otthagy. Mindez nem jelenti azt, hogy mindenféle gizgazzal beéri, a penészes, fülledt, dohos takarmányok ugyanúgy károsítják az egészségét, mint bármely másik állatét. Lucerna csak csemegének jöjjön szóba, egy-egy cső kukoricának viszont nagyon tud örülni. A sárgarépát nem nagyon szereti, a száraz kenyeret annál inkább! Abrakként bármilyen gabonaféle számításba jöhet, mennyiségét a szálastakarmány illetve a legelő minőségéhez igazítsuk. A takarmányozás tekintetében folyamatosan figyeljük az állatok kondícióját, sem a túl-, sem az alultápláltság nem kívánatos. Ugyanakkor, ha változatos táplálékot tudunk nyújtani számára, a takarmányozás terén túl nagy hibát nem követhetünk el. Gondoskodjunk nyalósóról és szükség esetén takarmánymész-kiegészítésről. Az ivóvíz tekintetében ugyanaz az igénye, mint bármely másik háziállatnak.

A szamár kiváló szociális beilleszkedőképessége miatt könnyen társítható más fajú állatokkal: lovakkal, kecskékkel, juhokkal, stb. Több állatfaj együtt tartása esetén azonban ügyeljünk a kellő méretű istálló illetve karám biztosítására. Viszonylag lassú fejlődésű, teljes kifejlődését 5-6 éves korára éri el, de jó tartásmód mellett 2-2,5 éves korban már kíméletesen nyergelhető, fogatolható és fedeztethető. A betanítás során mellőzzük a durvaságot, ne akarjunk mindjárt gyors sikert elérni. Ha a gondozás során leírtakat betartjuk, a szamár szívesen dolgozik, nem szorul ütlegelésre, miként azt a néphit oly helytelenül véli.